1. Catalina és Esteban Luna három lányt nevel. A 17 éves Priscila a család fekete báránya, ellentétben a 15. évében járó Jovanával, aki szabadidejében egy vendéglőben pincérkedik, s édesanyja isteníti őt. Sabrina a legkisebb, ő még kisiskolás. Pilar Camargo ünnepelt színésznő, férje pedig egy csélcsap. Lányuk, Marina egy elkényeztetett, önfejű kamaszlány, Jovana legjobb barátnője. Marina egy nap elköti anyja autóját, és azzal indul iskolába, természetesen jogosítvány nélkül. Útközben azonban karambolozik egy fiatalemberrel. Kiderül, hogy ő nem más, mint az unokatestvére, Imanol, aki most utazott vissza Amerikából. Conrado Baldomerónak három gyermeke van. A legidősebb León, aki mérnöknek tanul, s gyermekkora óta szerelmes Jovanába. A másik kettő a fiús viselkedésű Emilia és a színésznek készülő Bruno. Pilar unokaöccse, Demián, aki nagynénje pénzén él, elhatározza, hogy megszerzi magának Jovanát. Elmegy hát az étterembe, ahol a lány dolgozik, s erőszakkal megcsókolja őt. Abban a percben ér oda León és összeverekedik Demiánnal.

2. Marina a szülei előtt úgy állítja be a karambolt, hogy a másik autós volt a hibás, s ezt Imanol gálánsan magára is vállalja. Demián fogadásokat köt, hogy ő fogja megnyerni a küszöbön álló autóversenyt. Jovana véletlenül megtudja, hogy León mérnöki tanulmányokat folytat. Priscila elhatározza, hogy mindenáron megkeseríti Jovana életét. Marina kutat Imanol holmija között, hogy kiderítse van-e a fiúnak barátnője, majd véletlenül rányit a fürdőszobában, ahol Imanol éppen meztelen. Catalina azért ostromolja a férjét, hogy "mexikói szokás szerint" szerezzen kölcsönt Jovana 15. születésnapja alkalmából. A piaci árus, Milagros fia, Iguana váratlanul hazatér az Egyesült Államokból.

3. Jovana elmondja Leónnak, hogy nagyon aggódik miatta. León összetűzésbe kerül Demiánnal, aki kihívja őt egy autós párbajra. Catalina megtiltja Jovanának, hogy Leónnal barátkozzon. Ana megzsarolja Antoniót, elárulja Pilarnak, hogy a férje szeretőt tart. Imanol rájön, hogy Marina állandóan róla álmodozik. Demián Iguana segítségével megszerzi az autóban szerelhető gyorsítót.

4. Jovana megszökik otthonról, hogy munkába mehessen. Esteban nagy nehezen beleegyezik, hogy a lánya Marinánál aludjon. Catalina rájön, Priscila elszólása alapján, hogy mi történt valójában és az iskolánál jelenetet rendez. Imanol meghívja ebédelni Marinát. Iguana munkát próbál találni, ámde sikertelenül. Conrado megtiltja Leónnak, hogy kiálljon a gyorsulási versenyen.

5. Jovana elfogadja Imanol meghívását az autóversenyre, és ebbe Catalina is hajlandó beleegyezni. Antonio üzletkötés címén Anával randevúzik, ám lebukik Pilar előtt. Emilia munkát kap egy modellügynökségnél. Megjelenik Morrino, akiről kiderül, hogy Indalesio fia. Vinnie Montijo bosszút esküszik testvérei halála miatt és meg akarja találni Iguanát. Az orvos közli Conradóval, hogy hamarosan munkaképtelen lesz.

6. Jovana és Marina Imanol kíséretében érkezik a versenyre. Priscila ráakaszkodik Leónra, ezért Jovana féltékenységében Demiánnak kíván sok szerencsét. Andrea az alkoholhoz menekül a szerencsétlen sorsa miatt. Pilar rájön, hogy Antonio az ő pénzén szórakozik a szeretőjével. Emilia fogad Demiánnal, hogy León fogja megnyerni a versenyt. Demián a győzelem érdekében leszorítja az útról Leónt, aki szerencsétlen módon felborul az autójával.

7. León és Bruno épségben megússzák a balesetet, de a versenyt Demián nyeri, így León az adósa marad, aki azonban nem tud fizetni. Demián szándékosan megrongálja a saját autóját, hogy León rendbe hozza és így törlesszen neki. Antonio jótékonysági szervezetet akar létrehozni, hogy meggyőzze Pilart: Ana nem a szeretője. Valente Iguana meggyilkolására és a zsákmány visszaszerzésére buzdítja az embereit.

8. Iguana Priscilára hajt, de a lány közli vele, hogy neki Demián tetszik. Andrea Pilar távollétében Antonióval flörtöl. Demián a felkínálkozó Oliviát leitatja és diszkóba viszi. Marina éppen rászánná magát, hogy megvallja érzelmeit Imanolnak, amikor megjelenik Barbara, Imanol barátnője.

9. Jovana találkozót beszél meg Leónnal, ám a fiú rosszul lesz. Jovana kórházba viszi őt, ahol kiderül, hogy a baleset következtében eltörött a bordája. Demián átveszi a helyrehozott autóját Leóntól és további követeléseket akar támasztani, de León számlákkal igazolja, hogy a javítás többe került, mint a tartozás összege. A Luna családnak hatalmas kölcsönt kellene felvennie, hogy megrendezhessék Jovana 15. születésnapját. Marina féltékeny Barbarára, mert úgy érzi, hogy mindenki őt szereti. Priscila pedig Jovanára féltékeny a születésnapi ünnepség miatt, ezért bosszúból megcsókolja Leónt a diszkóban. Jovana kérdőre vonja Leónt.

10. Leónt eltanácsolják az iskolából sorozatos késései és mulasztásai miatt. Demián ellopja Pilar egyik hitelkártyáját, mert az asszony nem akar neki pénzt adni. Barbara Imanol holmija között kutat, ahol megtalálja Marina igazolványát. Ana irodájában Antonio szemet vet Emiliára. Catalina megrendeli a meghívót Jovana születésnapjára. Barbara úgy érzi, hogy Imanol csak Marinával foglalkozik, ezért Antonióhoz fordul vigasztalásért. Marina és Imanol összetalálkozik a presszóban Antonióval és Barbarával.

11. Antonio azt szeretné, ha Imanol és Barbara kibékülnének, ám ez nem sikerül. Sőt, még neki kell megvigasztalnia az elkeseredett lányt. Pilar ezt meglátja és teljesen félreérti: bejelenti, hogy elválik Antoniótól. Mariana nagyon féltékeny Imanolra. Demián örök bosszút esküszik León ellen, amiért Jovana őt választotta. Ellop egy autót, és úgy intézi, hogy a rendőrök tetten érjék a helyszínen Leónt a kocsival.

12. Leónt kiengedik a rendőrőrsről, mert nem találnak ellene bizonyítékot. A fiú nem jelenti fel Demiánt, aki egyébként biztosítja neki az alibit Oliviával. A rendőrség azonban gyanakodni kezd. Pilar felkeresi Sebastiant. Antonio Anával egy színjátékot szervez Pilarnak, hogy az elhiggye, Antonio tényleg egy alapítványt támogat és Ana férjnél van. Pilar ennek hatására visszavonja a válást. Catalina rajtakapja Jovanát Leónnal.

13. Catalina sokat veszekszik Jovanával León miatt, ám végül Esteban megnyugtatja azzal, hogy megmondja, hamarosan elviszi őt Chihuahuába a rokonaihoz. Sabrinát elviszik magukkal, de a többiek otthon maradnak. Catalina Priscilát bízza meg, hogy ügyeljen Jovanára. Demiánnak sikerül Pilar kártyájának másolatával pénzt kivenni az automatából. Barbara csúnyán összekap Imanollal Marina miatt, közben viszont Pilar és Antonio kibékülnek.

14. Demián pénzt ad Iguanának, aki pedig az anyjának adja tovább. Barbara visszatér az Egyesült Államokba. Catalina felkeresi Conradót, azt követelve, hogy León tartsa távol magát Jovanától. Jovana és Marina rossz néven veszi, hogy szüleik nem mentek el a meccsre.

15. Demián és León összeverekednek Jovana miatt. Imanol lovagolni viszi Marinát, aki leesik a lóról. Fermin megfenyegeti Milagrost, mert nem tudja kifizetni a stand bérleti díját. Esteban és Catalina elutazik Catalina anyjához, aki éppen nincs otthon, ám találkoznak Inesszel. A beszélgetés azt sejteti, hogy Ines és Esteban valamikor szerelmesek voltak. Demián a diszkóban drogot kever Jovana poharába, aki ettől rosszul lesz.

16. Demián elveszi a gyűrűt az öntudatlan Jovanától, ám összetalálkozik Priscilával, akivel egymás karjaiba esnek. Kiderül, hogy Priscila még szűz volt, és ártatlanságát éppen Demián vette el. Demián megbánja, hogy belement a kalandba. Amikor Jovana magához tér, azt mesélik neki, hogy öntudatlanul lefeküdt Demiánnal.

17. Jovana nagyon maga alatt van a történtek miatt, León pedig semmit sem ért az egészből. A fiút még Milagros sem tudja megvigasztalni, ám elhatározza, hogy ad még egy esélyt Jovanának. Indalesio éppen a piacon flörtöl Doritával, amikor arra jár Morro, s ezt látván sértődöttségében elcsavarog. Demián elhívja Leónt egy gyorsulási versenyre. Priscila úgy tesz, mintha együtt érezne Jovanával, de nem árulja el neki az igazságot. Marina megcsókolja Imanolt.

18. León megesküszik Demiánnak, hogy megfizet az összes vétkéért. Indalesio megtalálja Morritót egy pénzautomata mellett. Jovana elmondja Marinának, hogy mi történt vele. Marina ragaszkodik hozzá, hogy elvigye barátnőjét a nőgyógyászhoz, ám Jovana ezt elutasítja. Iguana megüti Demiánt, miután Priscila elmeséli neki, hogyan vette el a szüzességét. León elmegy a kávézóba, ahol Jovana dolgozik és épp akkor ér oda, amikor Imanol átöleli Jovanát, hogy megvigasztalja. Jovana felelősségre akarja vonni Demiánt.

19. Jovana visszakéri a gyűrűt, amit Demián elvett tőle. A fiú azonban nem akarja visszaadni, erre Jovana megfenyegeti őt, hogy feljelenti. Demián pedig azzal fenyegetőzik, hogy akkor megöli Leónt. Jovana elmegy Leónhoz, hogy lebeszélje őt a gyorsulási versenyről, de a fiú hajthatatlan. Demián gonosz tervet eszel ki. Kiszúrja León kocsijának kerekeit, és abban reménykedik, hogy így León nem fog tudni versenyezni, ezért nyugodt szívvel fogad ellene. Ám Imanol felkínálja a kocsiját Leónnak.

20. Mivel Imanol kocsija nem alkalmas versenyzésre, ezért Emilia tanácsára csak a kerekeket cserélik ki. Demián nagyon dühös, ráadásul León még fogadni is akar vele a saját győzelmére. A versenyen végül León győz, amivel elnyeri Demián összes pénzét. León azonban vetélytársa szeme láttára elégeti a pénzt. Jovana nagyon aggódik León miatt, csak akkor nyugszik meg amikor látja, hogy vége a futamnak. León felelősségre vonja Jovanát Demián miatt.

21. Jovana már éppen elmondja Leónnak, mi történt azon a végzetes éjszakán, ám akkor érkezik haza Catalina, Esteban és Sabrina. Catalina asszony óriási botrányt csap, Esteban pedig arról beszélget Leónnal, hogy történt-e valami közte és a lánya között. Marina megpróbál Jovana lelkére beszélni, meg akarja győzni arról, hogy tegye túl magát a történteken. León és Iguana bár egymással veszekszenek, megvédik Milagrost a piac tulajdonosával szemben. León felelősségre vonja Demiánt.

22. Pilar igazságot szolgáltat, Leóntt kitessékeli, de nem bünteti meg, amiért megverte Demiánt. Antonio bejelenti, hogy egy pár napra a tengerhez kell mennie, ahová nem viheti magával a feleségét. Pilar azonban átlát a szitán és elküldi a férjével Marinát és a barátait. Marina csak arra kéri az édesanyját, hogy Demiánt ne hívják meg. Iguana beleegyezik a kocsilopásba, ám amikor meglátja Demián fegyverét, visszatáncol és megakadályozza az akciót.

23. Demián Iguanát teszi felelőssé, hogy a kocsilopás meghiúsult, és rajta követeli a pénzt, amit Cienfuegos előlegként adott. Jovana ráveszi Catalinát, hogy engedje el a tengerhez, mert azt reméli, hogy így könnyebben tud felejteni. León visszatér a roncstelepre. Pilar egy mobiltelefont ajándékoz Marinának, aki megadja a számot Leónnak. Priscila szeretne járni Demiánnal, de a fiú nem mutatkozik túl készségesnek.

24. Jovana miután elolvassa León levelét, elmegy egy sziklafalhoz a tengerparton. Marina, Imanol és a többiek utánaerednek. Imanolnak az utolsó pillanatban sikerül megakadályoznia, hogy Jovana levesse magát. Demián kideríti, hogy hová ment Jovana. Indalesio és együttese épp szerenádot ad telefonon keresztül Jovanának, amikor megérkezik Demián és kitépi Jovana kezéből a telefont.

25. León szerenádja félresikerül, ezért teljesen le van törve. Bruno és Melissa azonban összedobják neki a buszjegy árát, hogy Jovana után mehessen. Morrito nevet akar változtatni, mert mindenki kineveti miatta. Demián elcsábítja Oliviát a szobájába. Emilia nem tudja, hogy elfogadja-e Antonio ajándékát. León és Jovana találkoznak a tengerparton.

26. Imanol a tengerparton találja meg Leónt és Jovanát, ám először azt hiszi Leónra, hogy Demián az. Vinnie és Valente megegyeznek, hogy együtt keresik meg Milagrost, Chonta pedig szentesíti az egységet. León arra akarja rávenni Jovanát, hogy menjen vissza vele Mexikóvárosba. Jovana először elbizonytalanodik, ám hamarosan beleegyezik. Demian elrejtőzik Jovana szobájába. A lány felmegy, hogy összeszedje a holmiját, León utánamegy és ott találja Demiánt.

27. Jovana nem tudja meggyőzni Leónt, hogy Demián tőle függetlenül került a szobájába. León Jovana nélkül tér haza, hiába próbálja rávenni Marina, hogy maradjon. Demián megmondja Jovanának, hogy addig nem hagyja békén, amíg nem akar vele járni. Gina mindent elmesél Chontának, mire Chonta Milagros és Iguana után küldi, hogy figyelmeztesse őket, Valente és Vinnie őket keresik. Ines úgy dönt, hogy megnézi magának Priscilát.

28. Priscila gyanakvással fogadja Inest és nagyon mérges lesz rá, amiért átpakolta a szobáját. Jovana viszont hamar összebarátkozik Inesszel, akinek rövid időn belül legféltettebb titkait is elmondja. León nagyon le van törve, de elhatározza, hogy túlteszi magát a történteken. Imanol és Marina majdnem megcsókolják egymást, de éppen akkor érkezik Mauricio Puerto Penascóból. Imanol virágot vesz Jovanának.

29. León elmegy Jazmin kávézójába, ám éppen akkor érkezik oda Demián is. León azt hiszi, hogy Jovana tényleg Demiánt választotta, ezért gyorsan tovább lép. Amikor Jovana megérkezik, Demián zaklatni kezdi, de Ines megfenyegeti, hogy kihívja a rendőrséget. Jovana és Ines egy szerényebb bált terveznek Jovana születésnapjára, de Catalinának ez egyáltalán nem tetszik. Imanol meglátogatja Jovanát. A Montijo-fivérek megölik Ginát.

30. Iguana megesküszik Valentének és Vinnie-nek, hogy a droggal teli táska a Mojave-sivatagban van. Sikerül elmenekülnie előlük, Melissánál kér menedéket és Demiántól segítséget, hogy visszaadhassa a két fivérnek az anyagot. Priscila ráveszi Leónt, hogy menjenek el moziba. Ennek véletlenül fültanúja lesz Jovana, aki megkéri Imanolt, hogy vigye el őt moziba.

31. Jovana León előtt igent mond Imanolnak. Imanol nagyon meglepődik ezen, de örömmel fogadja, hogy Jovana a barátnője lett. Marina borzasztóan mérges lesz, ráadásul még Demián ellopja a naplóját, amiből kiderül, hogy szerelmes Imanolba. Sebastian komolyan elbeszélget Jovanával, mert romlanak az iskolai eredményei. Marina elviszi Jovanát Leónhoz, ám éppen akkor érnek oda, amikor León megcsókolja Priscilát.

32. Jovana nagyon felháborodik, amikor meglátja Leónt Priscilával. A pár magyarázkodik, ám hiába: Jovana sok szerencsét kíván nekik. Priscila engedélyt kér Jovanától, hogy járhat-e Leónnal. Catalina nagyon örül, amikor megtudja, hogy Jovana és Imanol együtt járnak. Vinnie és Valente elkapják Iguanát és Melissát is utolérik. Jovana végre elmegy nőgyógyászhoz.

33. Jovana nem marad ott az orvosi vizsgálaton, ahhoz túlontúl kínozzák az emlékek. León megkéri Imanolt, hogy vigyázzon Jovanára. Imanol megígéri, hogy nem fogja cserbenhagyni a lányt. Melissa elrendezi, hogy Ginát ne tömegsírba tegyék. Iguana találkozik Vinnie-vel és Valentével és megígéri, hogy visszahozza nekik a táskát, erre Milagros lesz a biztosíték. León odamegy tanulni Jazmin kávézójába, de Jazmin addig mesterkedik, míg bezárja őket Jovanával a gardróbszekrénybe.

34. Jazmin cselvetése folytán León és Jovana együtt maradnak egy kis gardróbszekrényben. Már épp megcsókolnák egymást, ám akkor Enrique benyit hozzájuk. Marina és Jovana készülődnek Marina születésnapi partijára. Bruno elmondja Emiliának, hogy azt hiszi, szerelmes Adrianba. Cienfuegos fülest kap, hogy Demián és Iguana nagy dobásra készül, ezért utána küldi két fogdmeg emberét. Imanol a partin megcsókolja Jovanát. León beleegyezik, hogy Priscilával járjon.

35. Marina születésnapi partiján sok minden történik. Jovanát nagyon felzaklatja, hogy látja Priscilát Leónnal csókolózni. Ivan elmegy a partira, hogy Andreával beszéljen, majd Andrea akaratlanul elkotyogja, hogy van egy fiuk. Marina megtudja, hogy Antonio szeretőt tart és ez annyira szomorúvá teszi, hogy ő maga is elviharzik. Imanol megy utána, emiatt Jovanának nincs kivel hazamennie. Imanol szerelmet vall Marinának.

36. Marina és Imanol ismét összevesznek, mert Imanol nem akarja siettetni a dolgokat, és ezt Marina félreérti. Aggodalma, hogy meghízott, kezd betegessé válni. Antonio gyanakodni kezd Sebastianra. León viszi haza Jovanát Priscilával együtt, ám Catalina nem fogadja őt szívesen. Ivan szeretné látni Demiánt, ám Andrea azt hazudja neki, hogy az Egyesült Államokban jár egyetemre. Marina beleegyezik, hogy Mauricióval járjon.

37. Imanol meg akarja mondani Jovanának, hogy Marinát szereti, ám tanúja lesz annak, hogyan jön össze Marina Mauricióval, ezért inkább hallgat. Sabrina elcsavarog Morritóval, majd kitalálja, hogy egy szatír zaklatja Jovanát, és hazaviteti őt Leónnal. Ám próbálkozása kudarcba fullad: Jovana és León tudomást sem vesznek egymásról. Pilar hasztalan próbálja kideríteni, hogy mi lehet Marinával. Iguana megtalálja a sivatagban az elrejtett aktatáskát. Demián pisztolyt szegez rá.

38. Demián elrabolja Iguanától az aktatáskát, és otthagyja a sivatagban. Iguana megígérteti vele, hogy megmenti Milagrost. Andrea találkozik Ivannal, de nem hajlandó elárulni, hogy mit csinál igazából Demián. Demiánt eltanácsolják az egyetemről. Emilia nem tud szakítani Antonióval. Pilar bemegy Sebastianhoz, és azon kapja magát, hogy megcsókolja Marina iskolaigazgatóját.

39. Milagros nem tudja kifizetni a bérleti díjat, ezért el kell hagynia a piacot. Emilia elfogadja Antonio közeledését, de abban állapodnak meg, hogy kapcsolatukat Antonio családjára való tekintettel, titokban tartják. Demián Iguana nélkül érkezik vissza és azt állítja, hogy nem tudja, mi történt a haverjával. Valente Iguanát várja, vissza akarja szerezni az árut mindenáron. Imanol rossz szemmel nézi, hogy Marina közel került Mauricióhoz. Demián biliárdversenyre hívja ki Leónt, a tét: Jovana gyűrűje.

40. León visszanyeri Demiántól Jovana gyűrűjét. Valente megfenyegeti Demiánt, hogy megöli, ha nem árulja el, merre van Iguana és a pénz. Jovana megkönnyebbül, amikor megtudja, hogy nem terhes. Pilar kérdőre vonja Demiánt, hogy miért nem fizette be a tandíjat, és miért nem jár be az egyetemre. Catalina és Esteban hiába kilincsel a bankoknál kölcsönért. Marina megkéri Leónt, hogy korrepetálja Jovanát matematikából. Imanol visszaadja Marinának a naplóját.

41. Jovana és León nem tudnak együtt tanulni, mert a csókon jár az eszük. Imanol édesanyja csak azzal a feltétellel hagyta fiára vagyonát, ha az bemutat neki egy lányt, akivel igazán szeretik egymást. Ellenkező esetben a vagyon Antonióra száll, bár az is hasonló feltételekhez van kötve. Iguanát megmenti Matias, a sivatagi ember. Ám Matias nem csak a testét gyógyítja, hanem gyógyírt kínál Iguana összes bajára. Ines elmondja a lányoknak, hogy ő Catalina testvére.

42. Priscilát nagyon megviseli, amikor kiderül, hogy Ines Catalina nővére. Kezdi sejteni, hogy a családban valami nagyon nincs rendben. Jovana felkéri Priscilát, hogy ő is keringőzzön velük. Jazmin, a tánctanár és a lányok Marina házában próbálnak. Olivia nem jön el, mert Jovana nem szívesen találkozna Demiánnal. Ám megjelenik Priscila, méghozzá Leónnal.

43. Jovanának meg kell emésztenie, hogy Priscila Leónnal jár a táncpróbákra. Ez azonban cseppet sem könnyű feladat. Közeledik a diákok számára a rettegett geometria dolgozat ideje. Priscila, amikor megtudja, hogy Jovanának León segít tanulni, kitépi León jegyzeteit Jovana füzetéből. Jovana teljesen kétségbe van esve, ezért Sabrina segítségével felhívja Leónt. Conrado rosszul lesz.

44. León beszökik Jovana iskolájába, hogy segítsen neki a dolgozat előtt. Azonban nincs szerencséjük, mert rajtakapja őket a matematika tanárnő, ráadásul Catalina is éppen bent van Sebastian irodájában. Ines próbálja menteni a menthetőt. Végül Sebastian hivatalosan megkéri Leónt, hogy korrepetálja Jovanát. Vinnie és Valente úgy döntenek, hogy nem várnak tovább: megölik Milagrost. Olivia megmondja Demiánnak, hogy gyermeket vár.

45. Catalina átveszi a kölcsönről kiállított csekket Diegótól. Demian elviszi a táskát Priscilához és megkéri, hogy rejtse el. Megérkezik Iguana, akinek Demián azt mondja, hogy a táskát már elvitte tőle a két maffiózó. Milagros és Dorita Inesnél talál menedéket Vinnie és Valente elől. Jovana és Imanol megjelenik a közjegyzőnél, hogy a lány aláírja a dokumentumot. Némi késéssel, de megérkezik Marina és León is.

46. A közjegyzőnél váratlanul megjelenik Marina és León, ezért Jovana képtelen aláírni a papírokat. Catalina asszony nagyon ideges, hogy ugrott a jó parti. Imanol elmondja Marinának, hogy évek óta őrizgeti a kis szalaggal átkötött rajzot, amit Marina készített neki. Majd szerelmet vall a lánynak, és arra kéri, hogy mondja ki ő is az érzéseit, de Marina erre képtelen. León és Iguana megtudja Vinnie-től, hogy Milagros életben van, csak nem tudni, hogy hol. León végre rájön, hogy Jovana az igazi, ezért szakítani akar Priscilával.

47. León szakítani akar Priscilával, ám amikor meglátja Priscilát Demiánnal csókolózni, már tudja, sokkal könnyebb dolga lesz. León randevúzni hívja Jovanát, aki igent mond. A fiú el akarja vinni Jovanát egy büfébe, ám Indalesiónak jobb ötlete támad: grandiózus randevú gyertyás vacsorával, Rolls-Royce-szal és szerenáddal. Jovana el van bűvölve.

48. Demián újabb ördögi tervén munkálkodik: Ferrel hamisíttat egy orvosi papírt, mely szerint AIDS-ben szenved. Iguana és Milagros újra találkoznak, ám Milagrosnak ki kell költöznie a szállodából. León fogadja be őket, Conrado megrökönyödésére. Marina kétségek közt hánykolódik, mert sem ő, sem Imanol nem képes megtenni a kezdő lépést. Végül befut Mauricio és Demián úgy intézi, hogy Marina szerezzen először tudomást hamisított betegségéről.

49. Jovana hosszasan kéreti magát, de végül igennel válaszol León kérdésére: ettől fogva együtt járnak. Marina rettenetesen megijed, mivel elhiszi, hogy Demián AIDS-es, és mindenáron beszélni akar Jovanával, de ez csak a táncpróba után sikerül. Demián "meglátogatja" Priscilát és Oliviát. Imanol rájön, hogy Claudio Emiliába szerelmes. Marina és Jovana lélekszakadva rohannak Oliviához, de akkora már megtörtént a baj.

50. Jovana megpróbálja megtudni Demiántól, használt-e óvszert, amikor együtt voltak. Demián nem válaszol, hiszen szándékosan akarja azt a látszatot kelteni, hogy megfertőzte Jovanát, Oliviát és Priscilát AIDS-szel. Bruno színdarabja nagy sikerrel zárul, mindenki gratulál neki, bár a szerepe meglehetősen kurtára sikeredett: három szó volt mindösszesen. León megfenyegeti Demiánt, hogy megkeserüli, ha továbbra is Jovanát zaklatja, mire Demián hátulról leüti.

51. Az öntudatlan Leónt Esteban kórházba viteti, és értesíti a Baldomero családot. León sokáig nem tér magához, mindenki érte aggódik. Demián azt mondja Priscilának, hogy az AIDS teszt hamisítvány, de meg akarja hagyni Jovanát abban a tudatban, hogy megfertőződhetett. León végül felébred, mindenki megkönnyebbül, és a barátnők Ines lakására mennek, hogy méretet vehessen róluk a ruhákhoz. A lányok ott maradnak pletykálni és kiderül, hogy Olivia lefeküdt Demiánnal, ekkor Jovana is megvallja barátnőinek, hogy neki is volt kapcsolata Demiánnal.

52. Jovana elmondja a barátnőinek, hogy Demián leitatta és lefeküdt vele, pedig HIV pozitív. Olivia pedig kétségbeesetten vallja meg, hogy terhes Demiántól. A lányok megállapodnak, hogy el kell végeztetni a tesztet, különben nem lehetnek biztosak benne, hogy nem fertőződtek meg. A család és a barátok üdvözlik a kórházból hazatérő Leónt. Az iskolai pszichológus pedig elintézi, hogy Jovana megcsináltassa az AIDS-tesztet.

53. Jovana elmegy orvosi vizsgálatra, de csak pár napon belül tudja meg, hogy elkapta-e az AIDS vírusát. Marina követi Antoniót, amikor az Anához megy és már teljesen biztos benne, hogy az apja megcsalja Pilart. Mikor hazaérkeznek, Mauricio átöleli Marinát, ezt azonban Imanol félreérti és nekiugrik a fiúnak. Demián bajba kerül, mert Cienfuegos pénzét Antonio ellopja tőle, Iguana pedig visszaköveteli a Montijók táskáját.

54. Demian nem árulja el Iguanának, hogy hol van a táska az "anyaggal". Valente és Artemio megpróbálják kiszedni Priscilából és Melissából, hogy hol rejtőzik Iguana, de a lányok semmit sem mondanak. Demián Olivia unszolására elmegy AIDS-vizsgálatra, de közben felveti Oliviának az abortusz lehetőségét. Imanol legnagyobb megdöbbenésére Barbara érkezik hozzá látogatóba. Jasmin és a táncosok az utolsó próbára készülnek. Sada, Esteban és Merino elindítják a csali-kocsi akciót. Demián és cimborái baseball-ütőkkel felszerelkezve érkeznek Conrado autóbontójába.

55. A harc az autóbontóban Demián és cinkosai csúfos vereségével zárul. Imanol csalódott, mert Marina újra és újra visszautasítja, ezért úgy dönt, hogy próbát tesz Barbarával. Priscila véletlenül elcseréli a Montijók táskáját az apjáéra, és Demián ezt akarja átadni Cienfuegosnak. Jovana ismét szakít Leónnal, Marina pedig kibékül Mauricióval. Fer és Demián elkötik a csalétek-autót, ám Demián rájön a turpisságra, és elviszi az autót Conrado bontótelepére. A rendőrök letartóztatják Conradót és Leónt.

56. Demián dühöng, követeli Priscilán az aktatáskát, de azt Esteban elhagyta valahol. Conrado és León csúnyán összevesznek a rendőrségi fogdában, ám végül kibékülnek és közben az is kiderül, hogy nem León lopta el az autót, ezért Merino szabadon ereszti őket. Barbara bejelenti Imanolnak, hogy aláírja a papírt a közjegyző előtt, de cserében Imanolnak el kell vennie őt. Megérkeznek Jovana partijának kellékei. Sadát felbosszantja Esteban sikertelen akciója, ezért megtagadja tőle a vállalati kölcsönt.

57. Az orvos elmondja Jovanának, hogy a teszt negatív lett, de a teljes bizonyossághoz három hónap várakozás szükséges. Leónnak úgy rémlik, hogy Jovanáéknál látott egy olyan aktatáskát, amilyet a maffiózók keresnek, tehát Jovana családja veszélyben van. Iguanával oda is mennek érte, de Catalina kidobja őket. Demián összeverekedik a gyanútlan Imanollal, mert a kabátját az ő szobájában találta meg a szolgáló. Catalina a táncpróba megszemlélése ürügyén badarságokkal tartja szóval Pilart, aki mentséget keresve magára hagyja.

58. León nem akar elmenni Jovana születésnapjára, Conrado és Imanol is sikertelenül próbálja rábeszélni. A lányok hosszasan szépítkeznek az ünnepre. Iguana bevallja a maffiózóknak, hogy az aktatáska Priscila házában van. A rossz fiúk felöltöztetik Iguanát, és együtt indulnak a Luna-házhoz. Priscila elmondja Demiánnak, hogy Iguana tudja: nála van a táska. León Brunótól tudja meg, hogy mi történt Iguanával. Nagyon megijed, hogy baja eshet Jovanának, ezért ő is megjelenik az ünnepi eseményen.

59. León elmegy Jovana születésnapi ünnepségére, sőt még Catalina is eltűri a jelenlétét. Bár León számít rá, mégis váratlanul éri, hogy felbukkan Valente és Vinnie Iguanát kísérgetve, és az aktatáskát keresik. Demián megtudja, hogy Esteban elvesztette a szállítmányt. Marina túl sokat iszik és összeverekszik Barbarával, miután Imanol bejelenti eljegyzését a lánnyal. Marina Imanolnak hiszi Leónt és megcsókolja. Ezt látja meg Jovana.

60. Valente és Vinnie szeretnének Estebannal beszélni az elveszett aktatáska ügyében. Egy ideig ez nem jön össze, mert Esteban beszédet mond Jovana tiszteletére. A keringő alatt León felkéri Jovanát és mindent megmagyaráz neki. Esteban bejelenti Catalinának, hogy nem kapta meg a kölcsönt és nem tudja kifizetni az ünnepséget. Valente az értetlen Estebanon keresi a szállítmányát. Hirtelen megérkezik a rendőrség, és letartóztatják Estebant.

61. Estebant elviszik a rendőrök, Catalina és a lányok teljesen összeomlanak, az ünnepségnek vége szakad. Valente és Vinnie elhordják az irhájukat, de búcsúzóul még megfenyegetik Priscilát. Catalina nem tudja kifizetni a költségeket, de Imanol váratlanul a segítségére siet. León és Imanol beviszik Catalinát és a lányokat Estebanhoz. A rendőrőrsön Catalina egyre csak perlekedik Estebannal, míg a rendőrök ki nem küldik. Marina bocsánatot akar kérni Leóntól, ám amikor átöleli, belép Jovana.

62. Cienfuegos vissza akarja kapni Demiántól a pénzét. Demián Imanolt vádolja a rablással, de Imanol tisztázza magát. Jovana kérdőre vonja Marinát, hogy miért csókolta meg Leónt, majd ezen össze is vesznek. Iguana fel akarja adni magát a rendőrségen, hogy Estebant kiengedjék, de Vinnie és Valente közbelép. León az autóját akarja eladni, hogy Estebanon segíthessen. A kétségbeesett Catalina közli Estebannal, hogy már a házuk is veszélyben van, mert nem tudják visszafizetni a kölcsönt, ezért el akar válni.

63. Jovana elmondja Inesnek, hogy még pár hétig várnia kell, hogy megtudja: megfertőződött-e az AIDS-szel. Emilia visszaadja Antoniónak a nyakéket, és közli vele, hogy nem akarja többé látni. Leóntól azt kéri Esteban a börtönben, hogy vigyázzon Jovanára és bátorítsa őt. Cienfuegos egy hetet ad Demiánnak, hogy visszaadja a pénzt és elkezdi "megdolgozni". León biztosítja Jovanát arról, hogy bármilyen körülmények közt mellette lesz. Marina végre-valahára rászánja magát, hogy elmondja az igazságot Jovanának.

64. Marina megesküszik, hogy soha nem akarta elszeretni Jovana egyik fiúját sem, Imanolt is beleértve. Ezt Imanol véletlenül meghallja és nagyon csodálkozik rajta. Marina rájön, hogy Barbarát Mauricio hívta Imanolhoz. Merino megnyugtatja Estebant, hogy az ügyészségi meghallgatáson minden valószínűség szerint szabadon engedik. Ám ez nem így történik: a vizsgálóbíró elrendeli Esteban előzetes letartóztatását. Ekkor azonban betoppan Isaura, az ügyvédnő, akit Marina hívott.

65. Kiderül, hogy Esteban óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, ám az óvadék összege nagyon sok: ötvenezer dollárnak megfelelő peso, amit nem tudnak előteremteni. Demián egy pillanatra azt hiszi, hogy az AIDS-vizsgálat pozitív lett. Imanol vallomást akar kicsikarni Marinából, de ezzel csak kellemetlen meglepetést szerez Jovanának. Demián anyagi helyzete reménytelennek tűnik, ezért belemegy, hogy kábítószert árusítson.

66. Jovanát nagyon megbántja, amikor kiderül, hogy Marina hazudott neki. Nem is hajlandó ezért szóba állni a lánnyal. Catalina szóba hozza neki, hogy kérjen kölcsön Imanoltól, de ettől mereven elzárkózik. Claudio szerelmet vall Emiliának, aki nem tud mit kezdeni a vallomással. Carlos ráparancsol Oliviára, hogy menjen feleségül Demiánhoz. León azt hiszi, hogy Imanol volt Emilia barátja, ezért elmegy hozzá, hogy felelősségre vonja.

67. León és Imanol tisztázzák a félreértést, Antonio pedig igencsak megkönnyebbül, hogy ezzel elterelődik róla a gyanú. Sebastian elengedi Sabrina és Jovana tandíját. Demián azt szeretné, ha Priscila is besegítene az extasy tabletták terjesztésébe.

68. Conrado és León elmennek Emilia elé, és ott meglátják vele Antoniót. Imanol megpróbálja tisztázni a történteket. Catalina megpróbál kölcsönkérni Imanoltól, ám az nem tud neki ekkora összeget kölcsönözni. Demián bevenné Oliviát is a terjesztésbe. Ines megpróbálja összehozni Iguanát Priscilával. León meg akarja akadályozni, hogy Demián megkeresse Iguanát, erre válaszul Demián megkéseli őt.

69. Priscila elhiheti Sabrinával, hogy León és Marina csókolóztak és megesketi, hogy nem szól róla Jovanának. León magához téríti Marinát és elkíséri haza. Ott elmondja Benitának, hogy mi történt. Esteban megtudja, hogy Catalina nem tudja összeszedni az óvadék összegét. Imanol értesül arról, hogy mi történt Marinával. Demián meglesi Iguanát az utcán és követi, így megtudja, hogy hol rejtőzködik az anyjával együtt. Ines elmondja Priscilának, hogy mi történt vele az iskolában és hogy ez majdnem az állásába került.

70. Demián elárulja Vinnie-nek hogy hol rejtőzik Iguana. Estebant átszállítják a börtönbe. Milagros és Conrado kettesben maradnak a roncstelepen, mert a többiek szórakozni mennek. Benita megpróbálja elmondani Pilarnak, hogy mi történik a lányával, de ő ügyet sem vet az aggodalmaira. Marina az étterem mosdójában rosszul lesz. Vinnie-ék elmennek a roncstelepre, ahol megtámadják és megverik Milagrost és Conradót. León és Iguana eszméletlen állapotban találnak rájuk.

71. Megtalálják az összevert Conradót és Milagrost, majd kórházba szállítják őket. Jovana kidobja Marinát, miután szemrehányást tesz neki, hogy felszarvazta Leónnal. Demiánt nagyon megrázza, hogy végig kellett néznie a Montijók gaztettét. Barbara már nem olyan biztos benne, hogy hozzá akar menni Imanolhoz.

72. Jovana és León összevesznek, mert Jovana felelősségre vonja a fiút. Dorita véglegesen szakít Indalesióval, hogy utat engedjen Bernarditának. Demián elmegy a temetőbe, és éppen akkor érkezik, amikor apja sírját kihantolják. Megpróbálja megakadályozni, közben a koporsó lebillen és kiderül, hogy nincs benne semmi, csak kövek. Demián inni és kábítószerezni kezd. Catalina talál otthon Extasyt, amire azt hiszi, hogy fájdalomcsillapító, ezért beveszi.

73. Demián drogtól fűtött állapotban szerelmet vall Jovanának, majd Priscilának. Marinát teljesen kétségbe ejti a közelgő esküvő, ám semmit sem tesz, hogy megakadályozza. Merino faggatózik, de Milagros nem meri kiadni a merénylőit. Iguana megesküszik, hogy nem öli meg a Montijo fivéreket. A Montijók elrabolják Priscilát és Jovanát.

74. Valente és Vinnie egy szállodába hurcolják Priscilát és Jovanát. Imanol az esküvőre készül, de még így sem képes vallomást kicsikarni Marinából. Demián betör Antonio lakásába és rájön, hogy Antonio lopta el a pénzét. Ezért ellopja Antonio kompromittáló videokazettáit. Ana lebuktatja Antoniót és Emiliát.

75. Jovana megpróbál segítséget hívni a szállóban, ahová a Montijo fivérek hurcolják őket, de nem sikerül kiszabadulniuk. Iguana és León azonban sikerrel járnak: Priscila és Jovana kikerülnek a gazfickók fogságából. Megjelenik Bernardita, Morrito édesanyja és visszaköveteli magának a fiát. Elkezdődik Imanol és Barbara esküvője.

76. Mauricio feláll az esküvői szertartás alatt és megszökteti Barbarát, Marina és Imanol nagy megelégedésére. Demián úgy állítja be a diszkóban, ahol León dolgozik, mintha kábítószert árulna. León elmondja Estebannak, hogy a Montijo fivérek elrabolták és halállal fenyegették Priscilát és Jovanát. Megjelenik Diego és lefoglalja Catalina lakását.

77. Demián és Fer meghamisítanak egy fényképet, így úgy tűnik, mintha Imanol és Jovana csókolóznának rajta. Ana ki akar pakolni a sajtónak Antonio viseltes dolgairól. Esteban elárulja Merinónak, hogy kié volt a kábítószer. Jovana és León kibékülnek. Morrito világgá megy. Demián megmutatja a fényképet Leónnak.

78. Jovana aggódik, mert Sabrina régen eltűnt. Indalesióval és Bernarditával a rendőrségre mennek feljelentést tenni, mert Morrito is megszökött. Valente és Vinnie egy motelben húzzák meg magukat Merino meggyilkolása után. Esteban megtudja a börtönben, hogy Catalinát és a lányait kitették az otthonukból. Marina vívódik, mert tudja eldönteni, hogy szereti-e Imanolt vagy sem, végül úgy dönt, hogy elmegy a közjegyzőhöz és aláírja a nyilatkozatot, mellyel Imanol hozzájut az örökségéhez. Pilar a tévéből tudja meg, hogy a férje fűvel-fával megcsalja már évek óta. Ana azt akarja elérni, hogy teljesen lehetetlenné és tönkre tegye Antoniót és ehhez Diego segítségét kéri.

79. Imanol és Marina összevesznek. Marina közli Imanollal, hogy csak azért írta alá a nyilatkozatot, hogy segíthessen Jovanának és az apjának. Pilar kidobja Antoniót a házból. Catalina úgy érzi, hogy anyaként és feleségként is csődöt mondott. Antonio bosszút esküszik, amiért Ana megpróbálta tönkre tenni. Indalesio azt javasolja Conradónak, hogy legyen megértőbb a gyerekeivel, nehogy ők is elszökjenek, mint Morrito tette. Ivan úgy dönt, hogy megveszi León Mustafáját. Hazaérve éppen végignézi, ahogy ellopják kocsigyűjteménye egyik darabját, s meghallja, hogy az egyik bűnöző Demiánnak szólítja a másikat és megdöbben, mert saját fiát is így hívják. Sebastian rajtakapja Oliviát, amint drogot árul és ki akarja csapni az iskolából.

80. Catalina munkakeresés közben egy vetkőző bárban lyukad ki. León későn érkezik a rendőrségre, mert Imanol már megelőzte az óvadék kifizetésével. Claudio meglátogatja Emiliát a roncstelepen. Conrado rádöbben, hogy Bruno a férfi nemhez vonzódik. Marina megtudja, hogy Imanol fizette ki Esteban óvadékát. León azt tanácsolja Marinának, hogy ismerje be végre mit érez Imanol iránt. Anais megtudja, hogy Olivia gyermekének Demián az apja. Antonio elkezdi kivitelezni az Ana elleni bosszú tervét.

81. Andrea hazugságokkal traktálja Demiánt, amikor az az apja felől érdeklődik. Catalina boldog, hogy Esteban hazatért. A boldogság közepén azonban robban a hír, hogy Rosaura, Ines és Catalina anyja szívrohamot kapott. Rosaura a kórházban arra kéri a lányait, hogy békéljenek meg, szeressék egymást és felejtsék el a múltat. Marina nem bírja végig olvasni a levelet, amit Elena, Imanol anyja hagyott hátra annak a nőnek, aki a fiát szereti. Ivan beszélni akar Andreával, mert úgy sejti, hogy Demián nem az Államokban van, hanem Mexikóban és rossz útra tért. Imanolnak megjelenik elhunyt anyja és azt tanácsolja neki, hogy ne adja fel a harcot Marina szerelméért. Marina megpróbál beszélni Imanollal de a fiú nem hallgatja végig. Jovanától távozóban Imanol összefut Leónnal, s a két fiú összeverekszik.

82. Adrian tisztázza Brunóval, hogy ő a nőket szereti. Rosaura, Ines és Catalina édesanyja meghal. Priscila pedig álmában megérzi a halálát. Marina és Jovana csúnyán összevesznek az iskolában. Mind a kettő a másikat vádolja azzal, hogy elvette a barátját. Anais elmegy Pilarhoz, hogy számon kérje Demiánon Olivia terhességét. Ana a titkárnői útján jön rá, hogy Antonio feltette a szeretkezésük felvételét az Internetre. León lehetőséget kér Ivántól, hogy megvegye tőle a roncstelep területét. Az egyik diáklány anyja azt követeli Sebastiantól, hogy dobja ki Oliviát az iskolából. Priscila bánatában Iguanát keresi meg, hogy kiöntse neki a lelkét. Mauricio megkeresi Imanolt és elmeséli neki, hogy Barbara elhagyta őt az apja kedvéért. León rajtakapja Emiliát a terhességi teszttel. A lány elmondja, hogy szerelmes Antonióba.

83. Indalesio ismét összefut a pankrátor hódolóval, aki kihívja őt egy harcra a ringben. Conrado megtudja, hogy lánya terhes. Iguana magára vállalja az apaságot Emilia védelmében. Jovana az iskolában tudja meg, hogy a nagymamája meghalt. Néhány osztálytársa elkíséri őt a temetésre, köztük Marina is. Conrado kis híján megöli Iguanát és a lányát is dühében. Milagros megvigasztalja Emiliát, hogy örüljön a gyermeknek. Pilar, Maurico és Benita elbúcsúznak Imanoltól, aki a repülőtérre készül. Conrado arra kötelezi Iguanát, hogy vegye feleségül Emiliát.

84. Priscila akkor szerez tudomást a történtekről, amikor rászánja magát, hogy elmegy Iguanához és elmondja neki, hogy szeretne járni vele. León ellátogat Marináék házába, hogy beszéljen Antonióval, de csak Marinát találja. Ott végre kicsikarja Marinából a vallomást, hogy szerelmes Imanolba. Ketten indulnak el, hogy még elérjék Imanolt a repülőtéren. Jovana számon kéri a szülein, hogy miért bántak egy életen át gonoszul Priscilával, akiről kiderül, hogy Ines és Esteban közös gyermeke. Richard feljelenti Demiánt a rendőrségen.

85. León megbocsát Jovanának, de egyben bosszút esküszik Demián ellen. Fer megtalálja Ivant az interneten, és kiderül, hogy az autóbontó Ivan tulajdona. Ivan éppen Leónnal tárgyal, amikor Demián meglesi őt. Valente és Vinnie elrabolja Leónt és Demiánt, hogy ezzel kényszerítsék rá Iguanát, hogy megjelenjen előttük. Iguana oda is megy, de amikor Vinnie le akarja lőni, León eléugrik.

86. Valente és Vinnie megölik egymást, Artemio elmenekül és viszi a hírt Chontának, aki lemond a bosszúról. Marináról a kórházban kiderül, hogy súlyos bulimiája és anorexiája van. Esteban egyre inkább hajlandó segíteni a nyomozást. Claudio megcsókolja Itzelt. Priscila visszaadja a tablettákat Demiánnak, aki elkezdi árulni León diszkójában.

87. León és Jovana nem tudják, mitévők legyenek, mert Marina úgy tesz, mintha nagyon fontos lenne neki León közelsége. Demián bajba kerül a fájdalomcsillapítók miatt, amit Priscila adott neki a kábítószer helyett, de mindent Leónra ken, aki emiatt elveszti a munkáját a diszkóban. Marina és Imanol interneten chatelnek, közben Tamara mindent megtesz, hogy elcsábítsa Imanolt. Demián helyzete kezd kétségbeejtővé válni: tartozik Cienfuegosnak, és Fernek, ráadásul Anais elmegy hozzá felelősségre vonni őt Olivia terhessége miatt. Demián bekábítószerezve ellop egy kocsit, találkozik Leónnal és Iguanával, aki nem akarja elengedni, erre elgázolja őt.

88. Tamara megpróbálja elcsábítani Imanolt. Jovana hiába keresi Marinát, ő nem akar beszélni vele. Az orvos közli Milagrosszal, hogy Santiago kómában van. Iguana balesetével kapcsolatban jelentkezik egy szemtanú, aki Demiánt nevezi meg tettesként. Mauricio randevúra hívja Emiliát, aki így szerez tudomást Antonio jótékonysági társaságáról. Demián túladagolja magát és hallucinál. Olivia talál rá és kórházba viszi. Priscila a kórházban megtudja Oliviától, hogy Demián a kórházban fekszik és fel akarja jelenteni a rendőrségen, de Demián elrabolja. Az árusok a piacon Dorita segítségével pénzt gyűjtenek Milagrosnak. A rendőrség megjelenik az Iturriaga házban, hogy letartóztassa Demiánt.

89. Demián elrabolja Priscilát, akinek sikerül megszöknie és megpróbálja figyelmeztetni Jovanát. Jazmin figyelmezteti Jovanát és Leónt a veszélyre, amit a kártyák mondanak. Olivia a kórházban tudja meg, hogy Demiánt keresi a rendőrség. Jovana és León elmennek Marinához, aki valósággal levegőnek nézi Jovanát. Tamara arra kéri Imanolt a földrengés után, hogy maradjon vele éjszakára. Jovana az iskolai színházba viszi Lulut, Oliviát és Marinát, hogy tisztázzák végre a félreértéseket. Cienfuegos az Iturriaga házba megy, hogy Demiánnal beszéljen, de amikor megtudja, hogy keresi a rendőrség, gyorsan elrohan.

90. Jovana, Priscila, Lulu, Marina és Olivia bent rekednek az iskolában. Sabrina felhívja Leónt, hogy sehol sem találja Jovanát. Demián a versenypályára csalja Leónt azzal az ürüggyel, hogy akkor megmondja neki hol van Jovana. Jovana szembesíti Marinát a betegségével és azzal, hogy nem ismeri el, hogy igazából szerelmes Imanolba. Priscila szembesíti Oliviát azzal, hogy Demián kis híján megölte Iguanát, aki kómában fekszik a kórházban. León számon kéri Antonión, hogy teherbe ejtette Emiliát, amit az akkor érkező Pilar véletlenül meghall. Priscila gúnyolódva beszél Inesről, amit Jovana nem bír tovább hallgatni és kiszalad a száján, hogy Ines az édesanyja. Jovana megtudja Priscilától, hogy sosem feküdt le Demiánnal.

91. Demián autóversenyre hívja ki Leónt. Pilar felhívja Antoniót, mert aggódik Marina eltűnése miatt, de Antonio biztos benne, hogy csak vissza akarja édesgetni magát és Marina csak kifogás. Emilia bevallja Milagrosnak és Conradónak, hogy nem Iguana a gyermeke apja. A fehér ruhás szellemről kiderül, hogy a matematikatanárnő, aki viszonyt folytat az iskola pedellusával, Gracianóval. Jovana és Marina meglátogatják Constanzát a kórházban, aki a halálán van. Melissa azt tanácsolja Priscilának, hogy tisztázza a családjával, hogy mi az igazság arról, hogy Ines a valódi édesanyja. Mauricio húga, Britani, Jazmin kávézójában letámadja Leónt és megcsókolja Jovana szeme láttára.

92. Sada mérnök azt ajánlja Estebannak, hogy térjen vissza a céghez és az igényelt kölcsönt is megkapja. Jovana féltékenységi jelenetet rendez Leónnak. Emilia figyelmezteti Mauriciót, hogy Antonio elsikkasztja a jótékonysági adományokat. León megtudja, hogy Demián becsapja Jovanát. Emilia elmegy Pilarhoz és felvilágosítja a férje csalásairól. Marina meghallja, hogy Emilia az ő apja gyermekét várja. Priscila megvallja a kómában fekvő Iguanának, hogy szereti őt. A fiú magához tér és elmondja, hogy mindent hallott, amit Priscila mondott. Tamara bevallja Imanolnak, hogy szereti.

93. Pilar elcsíp egy foszlányt Marina és Jovana beszélgetéséből és tudni akarja, hogy mi van a lányával. Jovana kényszeríti Marinát, hogy menjen el vele egy specialistához. Ott kész tények elé állítja azzal, hogy szembesíti a naplójába írtakkal. Marina végre bevallja magának az orvos előtt, hogy beteg és segítségre van szüksége. Ines megpróbál magyarázatot adni Priscilának, de a lány nem ad rá lehetőséget. León visszairatkozik az iskolába. Britani szintén beiratkozik, és ott is a nyomában van. Jovana fél, hogy az orvosnál történtek után Marina többé sosem fog beszélni vele. Esteban visszakapja a házat, mert kifizeti a jelzálogot.

94. Imanol úgy dönt, hogy hazatér, de Tamara eltűnteti az útlevelét. Priscila szembesíti Estebant és Catalinát azzal, hogy elhallgatták, ki a valódi anyja és a szemükre veti minden sérelmét. Marina arra kéri az anyját, hogy segítsen neki, töltsön több időt vele és azt is bevallja, hogy szerelmes Imanolba. Mauricio elmondja az apjának, hogy Antonio cége csak arra való, hogy pénzt csaljon ki másokból. Conrado megkéri Milagros kezét. Imanol felhívja telefonon Marinát és biztosítja, hogy továbbra is imádja és igyekszik gyorsan hazatérni. Estebanék hazatérnek a saját házukba, ahol Demián várja őket.

95. Imanolt fejbe vágja egy lezuhanó gerenda és megvakul. Az orvos azt javasolja, hogy utazzon haza és vizsgáltassa meg magát egy szakorvossal, bár a vakság szerinte csak átmeneti. Priscila, mert együtt akar lenni Iguanával elmegy orvoshoz, hogy kivizsgáltassa magát. Elkíséri őt Olivia és Jovana is. Ivan megtudja, hogy León ismeri Demián hollétét és hazautazik az államokból. León mindent elmesél neki. Ivan kárpótlásként visszaadja a "Mustafát" és a legalacsonyabb árat szabja meg a roncstelepért. Demián megpróbálja az iskola elől elrabolni Jovanát. Jovana a legjobb érdemjegyet kapja az osztályban a dolgozatára, és a csapata megnyeri a Vikingek ellene foci versenyt. Anais és Carlos támogatásukról biztosítják Oliviát és várják az unokájuk megszületését. Pilar és Emilia Flavio segítségével csapdát állít Antoniónak. Claudio és Itzel bizonyítékok után kutat Ana irodájában. Britani megjelenik Jovana diplomaosztóján és kierőszakolja Leónból a csókot, cserébe az információért, hogy hol rejtőzködik Demián.

96. Jovana nagyon mérges lesz Leónra, mert az megcsókolta Britanit, hogy kiszedje belőle Demián rejtekhelyét. Imanol elindul hazafelé, de sérülése miatt szinte egyáltalán nem lát. León, Mauricio, Claudio és Iguana tudtukon kívül egy Chippendale-showba csöppennek. Közben a lányok énekléssel próbálják előteremteni Jovana útiköltségét az évzáró kirándulásra. Kiderül, hogy Jovana, Sabrina és Priscila rengeteg pénzt örökölnek. Ivan és Olivia találkoznak. Antonio megmondja Fernek és Cienfuegosnak, hogy Demián Ivanhoz megy. Apa és fia egymásra találnak, ám Cienfuegos lelövi Ivant.

97. Cienfuegos meg akarja ölni Demiánt, ám a rendőrök érkezése, akiket Olivia hívott ki, ebben megzavarja. Demián Oliviát használja túsznak és elmenekül. Cienfuegos és Fer lakat alá kerül. Catalina bocsánatot kér Priscilától, mindazért, amit tett ellene. A Baldomero családban tömeges esküvőt és lagzit tartanak. Jovana még egy esélyt ad Leónnak: hajlandó beszélni vele, ha León odaér az iskolához, mielőtt elmennek az évzáró kirándulásra. León nem ér oda, mert Demián elrabolja az autóját, így csak egy cetli várja, melyben Jovana kiadja az útját.

98. Antonio feladja magát. Imanol Leónhoz hasonlóan késve érkezik. León megtalálja a zsebében Demián cetlijét: rájönnek, hogy Demián a lányok után ment. León, Imanol és Iguana utánuk indulnak Indalesio furgonján, ami viszont lerobban. Fernan elhatározza, hogy Andreát intézetbe utaltatja. A lányok megérkeznek Valle de Bravóba. Bruno bemutatója közönségsikerrel végződik. A fiúknak nincs pénzük, mert Imanol nem tudja elolvasni a kártyája PIN-kódját. Demián azonban már közel jutott Jovanához.

99. Letartóztatják Anát és Diegót. Benita és Fernan között románc szövődik. Jovanáék elhatározzák, hogy este kiszöknek az erdőbe, és tábortüzet raknak, kapóra jön ez Demiánnak, aki majdnem elkapja Jovanát, ám végül megzavarják. Morrito megváltoztatja a nevét. Jovana jet-skízés közben vízbe esik és megmentője nem más, mint Demián.

100. Demián elrabolja Jovanát és Marinát. Marinának sikerül rábeszélnie a mobilja üzenetrögzítőjére, hogy Demián a tóra viszi őket. Imanol lehallgatja az üzenetet, és Leónnal a tóhoz mennek, szerencsére még épp időben, hogy megmentsék Marinát, akit Demián egy süllyedő csónakhoz láncolt. León megtalálja Jovanát is. Demiánt, amikor végezni akar velük, halálos lövés éri. Richard és Olivia összejönnek, nemkülönben Boris és Lulu. Így hát mindenki boldog.