6. Eugenia szeretne segíteni nagynénjének, de Gustavo féltékenysége miatt nem mer José Manuelhez fordulni. Gustavo titkolja a csalással kapcsolatos gyanúját. Eugenia és Bernardo közelebb kerül egymáshoz. José Manuel összehívja kis csapatát és hozzáfog tervei megvalósításához.

7. Gustavo durvasága miatt Eugenia egyre boldogtalanabb. José Manuel tengelyt akaszt apjával és fiával is - kizárólag anyjára számíthat. Yuraima akaratlanul is belekeveredik Marcos veszélyes ügyeibe. Clemencia igazságtalan Eugeniával, de a lány továbbra is igyekszik segíteni neki.

8. José Manuel önálló akció keretében hitelt ajánl Clemenciának, aki ezt örömmel el is fogadja. Fatima meggyőzi szüleit, hogy jelentkezhessen a titkárnői állásra. Javier José Manuel mellé állítja Ceciliát. Julio úgy dönt, hogy nem fordul nyilvánosan a fia ellen.

9. Eugeniánál betelik a pohár, és elhagyja Gustavót. Fatima elbűvöli Javiert és megkapja az állást. José Manuel az együtt töltött éjszaka után hűvösen bánik Esperanzával. Carlotát felháborítja, hogy a család beleszól fia ügyeibe. Bernardo úgy dönt, hogy visszamegy Londonba. Marcos ki akar lépni a bandából.

10. Eugenia és Bernardo egymásra talál, de Eugenia végül mégis visszamegy a kétségbeesett Gustavóhoz. Marcos és Yuraima veszélyben van, de nem tudják, mitévők legyenek. José Manuel lenyűgözőnek találja Clemenciát és kezességet vállal érte. Julio fontos kinevezést kap.

11. José Manuel maga mellé állítja a részvényeseket és drasztikus lépéseket kezdeményez. Eugenia szakít Bernardóval, de ő nem adja fel. Gustavo elhatározza, hogy megváltozik. Cecilia és Javier gyereket akar.

12. Yolanda igyekszik összetartani a családot, de nincs könnyű dolga, Gustavo és Eugenia tovább csatározik. Rodolfo ragaszkodik a családfenntartó-szerephez. Yuraima figyelmezteti Evenciát, hogy Marcos bajban van. José Manuel feltétel nélküli hitelt ad Clemenciának. Gustavónál betelik a pohár.

13. A Romero család felett összecsapnak a hullámok és az Itriago család felett is gyülekeznek a viharfelhők. Gustavo nyomtalanul eltűnik, Eugenia pedig kétségbeesésében José Manuelhez fordul. Fatima elismerésre tesz szert a bankban.

14. Bernardo hazaviszi Gustavót, így teljes létszámmal jelen van a társaság az ebéden. Clemencia mindenkit ámulatba ejt, csak José Clementével támad nézeteltérése. Marcos szakít Yuraimával, otthonról pedig elzavarják.

15. Evencia a tettek mezejére lép és Rodolfo ellenében is nyíltan Marcos mellé áll. Fatima megleckézteti Javiert. Yolanda megkéri Eugeniát, hogy a fiú érdekében szakítson Bernardóval. Gustavo beavatja Esperanzát a felfedezésébe, mire a nő eltávolíttatja őt néhány napra. José Clemente faképnél hagyja Clemenciát.

16. Gustavo végül elmegy az üzleti útra, Eugenia pedig végleg Bernardo mellett dönt. Javier mindent megtesz, hogy eloszlassa Cecilia gyanúját. José Manuel kétségbeesetten keresi Eugenia kegyeit és boldogan elfogadja Clemencia vacsorameghívását.

17. Gustavo távollétében Carlota szeretőknek kiáltja ki José Manuelt és Eugeniát. Cecilia jogi tanácsadói szerepet akar vállalni Evenciánál, amit Javier ellenez. Manuela fellázad szülei ellen. Megérkezik Gustavo.

18. Gustavo féltékenységi jelenetet rendez és meg akarja ölni Eugeniát. Yolanda titkolja az esetet Bernardo előtt és a higgadtabb José Manuelt küldi a lány segítségére, aki Costa Ricára juttatja őt. Gustavót összetöri Eugenia elvesztése. Javiernél betelik a pohár.

19. Esperanza fokozatosan felgöngyölíti José Manuel titkos ügyleteit. Eugenia megérkezik Costa Ricára. Gustavo hátat fordít anyjának és pszichiáteri kezelésnek veti alá magát. Marcos és Fatima nem tud lemondani egymásról. Ceciliát elkeseríti, hogy mégsem terhes.

20. Bernardo és Eugenia a világtól távol lubickol a boldogságban, miközben Gustavo egyre rosszabbul van. Esperanza Carlotán keresztül próbál csapdát állítani a lánynak. José Manuel meg akarja látogatni Eugeniát, Clemencia pedig előre áldását adja a párra.

21. José Manuel banki tranzakciói sikert hoznak, de ellene fordítják apját. Eugenia és Bernardo boldogságát csak egyes telefonhívások zavarják meg. Esperanza elindítja a "lavinát". Cecilia és az asszonyok létrehozzák a vállalkozást.

22. Eugenia fél, hogy apa és fia közé áll, ezért elküldi Bernardót. Gustavo úgy dönt, hogy Costa Ricára utazik és végleg megold mindent. Manuela Ana María ellen fordul, és apját igyekszik elbűvölni. Marcos azt javasolja Orlandónak, hogy használják pénzmosodának Clemencia szállodáját. José Manuel megérkezik Eugeniához.

30. José Clemente és Clemencia között nő a feszültség az átalakítás és Eugenia miatt is. Eugenia mindenki előtt folytatja a színlelést. José Manuel megbízást ad Alfonso felkutatására.

31. Bernardo nem tud mit kezdeni a helyzettel, hogy apja feleségül vette szerelmét, és végleg elfordul José Manueltől. La Pastorában beindul a rádió. Eugenia mindent Carlotának ad, de őt így is fűti a bosszú. Javiert bosszantja, hogy Cecilia állandóan csak a gyerekről beszél. José Manuel figyelteti Esperanzát, aki közben szabadulni próbál Carlotától.

32. Orlando érdekből, Yolanda pedig segítő szándékkal arra buzdítja Manuelát, hogy foglalkozzon egy kicsit Bernardóval. Esperanza José Manuel és Carlota között próbál egyensúlyozni. Clemencia rájön, hogy José Clemente szándékosan hátráltatta az átalakítással és Sandovallal kapcsolatban.

33. Bernardo a Manuelával való kapcsolatba menekül Eugenia elől. Clemencia és José Clemente között kényes helyzet alakul ki, a háznép viszont szurkol nekik. Yolanda ismét óva inti Eugeniát, mire a lány enged José Manuelnek. Cecilia féltékenységi jelenetet rendez. Orlando megfenyegeti Marcost. Esperanza és Carlota újabb tervet sző. José Manuel megint felkeresi Esperanzát.

34. Marcost aggasztja, hogy Evencia és Yuraima belekeveredik a drog-harcba. José Clemente szíve hölgyének meghódításáért szintén rádiózni kezd. Orlando visszavonja a megbízást, de Manuela továbbra is érdeklődik Bernardo iránt. Carlota az ügyvédjét küldi Eugeniához. José Manuel magára haragítja apját és Bernardót. Clemencia trükkhöz folyamodik, hogy meghódítsa José Clementét.

35. Az "engesztelő" vacsora olyan jól sikerül, hogy nem csak José Manuel, hanem Eugenia is visszahódítja Julio szívét. José Manuel támogatja Eugenia színésznői törekvéseit, és ennek végre örül a lány. Csak Bernardo látogatása rontja el a kedvét. Ana maría aggódik Orlando rejtélyes hívásai miatt. Fatima újabb előléptetést kap. José Manuel győzködi Eugeniát, hogy bízzon meg Carlotában. Bernardo Manuela karjaiban vigasztalódik.

36. La Pastorában drogellenes tüntetést szerveznek. Bernardo sikeresen elindul álmai megvalósítása felé. José Manuelt megválasztják az év vezetőjének, ezért sajtótájékoztatót ad, ahol új imázst akar kialakítani magáról. Carlota bocsánatot kér Eugeniától, de egyelőre csak Clemenciát hódítja meg. José Manuelt nyomasztja, hogy fia ellene fordult. Esperanza nagy horderejű döntést vállal magára.

37. Evencia végre bevallja Rodolfónak, hogy mi a helyzet Marcosszal. Orlando csúnyán elbánik Manuelával, és Marcos is félholt állapotban kerül haza. Eugenia a Romero család segítségére siet. Carlota nem érti, miért nem robbant ki a botrány a lapokban. Esperanza önkényes döntése kényes helyzetbe hozta José Manuelt és Juliót. José Clemente megcsókolja Clemenciát.

38. Julio túlteszi magát sértettségén, José Manuel pedig nagy nehezen tisztázza a helyzetet. Bernardo továbbra is elzárkózik a békülés elől. Magola azt tanácsolja José Clementének, hogy viselkedjen közönyösen Clemenciával.

39. Estebant felháborítják José Manuel legújabb húzásai, és haragját Bernardóra is kivetíti. Eugeniát bosszantja, hogy José Manuel minden lépésébe beavatkozik. Clemencia értetlenül áll José Clemente viselkedése előtt. Julio kibékül José Manuellel. Fatima elfogadja javier ajánlatát, hogy elkísérje New Yorkba. José Manuel megkéri Eugeniát, hogy közvetítsen neki Bernardónál, ezért a lány Yolandához fordul tanácsért.

40. Eugeniát és Bernardót egyaránt kellemetlenül érinti a találkozás. Javier elaltatja Cecilia féltékenységét, és elutazik Fatimával. José Manuel kétségbeesetten fordul anyjához Bernardo miatt. Esteban összeveszik Julióval és Yolandával is. Evencia pszichiáterhez viszi Marcost. Clemencia összebarátkozik Carlotával. Bernardo beleveti magát a munkába.

41. José Manuel azt akarja, hogy felesége játssza el fia filmjének főszerepét, ám eugenia ezt nem akarja.Yolanda Ceciliát vigasztalja, és hasznos tanácsokkal látja el lányát. Horacio Santana, a híres filmproducer megnézi, hogyan dolgozik Bernardo. Clemencia Párizsba készül, amiről Eugenia hiába próbálja lebeszélni. Fatima és Javier igencsak összemelegszenek a New Yorki út során.

42. Clemencia eltűnik, állítólag Párizsba utazott. José Manuel és munkatársai a Hitelbank közelgő közgyűlésére készülődnek. Don Julio maga köré gyűjti a családját egy közös ebédre. Cecilia újra összeveszik Javierrel. Eugenia José Manuel segítségét kéri, hogy megtalálhassa a nénikéjét. Esteban igencsak dühös lesz, amikor megtudja, hogy lánya is a Valladares-házban ebédel. Javiel találkát beszél meg Fatimával.

43. Bernardo és José Manuel kibékül egymással. Eugenia visszautasítja férje közeledését. A Hitelbank közgyűlésén nem minden úgy alakul, ahogy José Manuel várta. Rodolfo megosztja aggodalmait feleségével a bankban folyó kétes ügyletekkel kapcsolatban. Esperanza és Carlota bosszút tervel José Manuel ellen. Clemencia hazatér, állítólag Párizsból.

44. José Manuel és Bernardo ismét összezördülnek. Manuelát Orlando zaklatja. Esperanza és Carlota leitatja Clemenciát, hogy fontos információt tudjanak meg róla. Bernardo felkeresi Eugeniát, aki azt hazudja neki, hogy sosem szerette igazán. José Manuel egyre erőszakosabb feleségével. Esperanzát nevezik ki a tanács élére. Cecilia elmondja férjének, hogy terhes, de egy újabb veszekedés hevében.

45. Eugeniát továbbra is aggasztja Carlota mesterkedése, aki egyre jobban az ujja köré csavarja Clemenciát. Bernardo sikert sikerre halmoz, és visszautasít egy kedvező szerződést. Marcos Simon nyomába ered. José Manuel egyre ridegebben bánik Esperanzával. Fatima megtudja, hogy Cecilia terhes.

46. Bernardo Manuela védelmére kel, és egyre szorosabbra fűzi vele a kapcsolatot. Eugenia lenyűgözi a producert, és behívják a válogatásra. Fatima nem tudja, mitévő legyen Javierrel. Carlota megérkezik Costa Ricára.

47. A producert elbűvöli Eugenia, de Bernardo nem akar együtt dolgozni vele. Carlota eredményesen kutat Costa Ricán. Orlando embere megtámadja Manuelát, Bernardo pedig apjához fordul segítségért, így végre újból szövetség köttetik apa és fia közt. José Manuel vállalja, hogy leszámol Orlandóékkal, de még nem tudja, milyen messzire nyúlik a szervezet keze. Eugenia új oldaláról mutatkozik be Manuelának.

48. Esperanza Javier legnagyobb bosszúságára maga mellé veszi Fatimát. José Manuel egyszerre győzködi Bernardót és Eugeniát, intézi Alfonso zsarolási ügyét, foglalkozi Orlandóval és a banki sikkasztással, amiről Rodolfótól tud. A Versailles-ban szerelmi ügyektől és rendőrségi nyomozástól feszült a légkör. Ceciliát boldoggá teszi a terhesség, és a terv, hogy Párizsba utaznak Javierrel.

49. Javier lelepleződik, és ultimátumot kap José Manueltől. Esperanza mossa kezeit, de felajánlja segítségét Javiernek. Eugenia és Bernardo úgy dönt, belevág a közös munkába. Carlota csalódottan tér vissza Costa Ricáról, José Manuel viszont jó úton halad Alfonsóval.

50. Alfonso felkeresi Carlotát is, de ő sem tárgyal vele. Cecilia és Javier elutazik. José Manuel családi vacsorát rendez, és boldog, hogy Eugenia változtatott hozzáállásán. A bankban bevezetett szigorítások súlyos következményekkel járnak. Clemencia összeveszik Eugeniával.

51. Evencia mindhárom gyerekében nagyot csalódik, de Rodolfo ebből mit sem észlel. Felmerül a mindenkit érintő kérdés, hogy Eugenia filmezni akar-e, vagy szülni. José Clemente megkéri Clemencia kezét.

52. Marcos nem szabadul Orlandótól. Evencia felismeri Espańát. Fátima szakít Javierrel.

53. José Manuel névtelen levelet kap, amiben arra figyelmeztetik, hogy a felesége életében van egy másik férfi is. Yolanda attól fél, hogy ha bemutatják Bernardo filmjét, akkor rájön a fia, hogy mi is folyik a háta mögött. Már a tévében is foglalkoznak a pénzmosással, ezért Estebannak is nyilatkoznia kell. A házuk előtt furcsa emberek várakoznak. Valakit követnek, de ki tudja, hogy kit.

54. Esperanza ki akar lépni a cégtől, de aztán meggondolja magát. José Manuel újabb névtelen levelet kap. Feltűnik Micaela, és meglátogatja Eugeniát, aki nagyon megörül neki. Megvolt az első olvasópróba. Eugenia igyekszik távol tartani magától Bernardót. Evencia nagyon boldog, mert úgy látja, hogy a családtagjai kezdik megtalálni a helyüket az életben.

55. José Manuel előlépteti Rodolfót. A pénzmosás kérdése újabb ellentéthez vezet a két rivális között. Romeróék aggódnak gyerekeik miatt. Cecilia nem tudja eldönteni, bátyjában vagy férjében bízzon-e. Alfonso megzsarolja Esperanzát.

56. Eugenia is kiönti a lelkét Micaelának, és Evencia is megoszt vele mindent, amit drogügyben kiderített. Alfonso tovább egyezkedik, és Carlota rájön Esperanza ügyeskedésére. Megfenyegetik Estebant. José Manuel mindent kockára tesz a tőzsdén.

57. José Manuel sikert arat a tőzsdén, de ezzel alaposan felborzolja a kedélyeket. Cecilia értesül Javier simliskedéséről, és izgalmában rosszul lesz. Bernardo és csapata elégedetten folytatják a munkát. Megtámadják Estebant.

58. Cecilia gyökeresen változtat életszemléletén, és ezt tudatja anyjával és férjével is. Esteban vallomásában José Manuelt is vádakkal illeti, Manuela pedig fél tisztázni a helyzetet. Juliónak gyanús José Manuel. Simon részegen megy haza.

59. Esteban sajtónak tett nyilatkozatai a merénylettel kapcsolatban viharos reakciókat váltanak ki. Cecilia bejelenti apjának, hogy meg akar válni a részvényeitől. Fatima szakítani próbál Javierrel. Espańa Evencia házában keresi Micaelát.

60. Eugenia határozottan lép fel José Manuellel szemben. Fatima kétségbeesetten tudja meg, hogy terhes. Esteban átadja Juliónak a José Manuel ellen szóló bizonyítékokat. Espańa felkeresi Micaelát a bárban és sarokba szorítja.

61. Clemencia féltékeny Micaelára. Eugenia és Bernardo próba közben elveszti önuralmát. Itriagóéknál kiborul a bili. Julio elhatározza, hogy José Manuel körmére néz. Fatima úgy dönt, lemond mindenről, ami Javierhez köti.

62. Eugenia úgy dönt, hogy enged érzéseinek, de Bernardo közben értesül az őt ért árulásról, és haragjában végleg szakít vele. Julio beszél Peńával. Alfonso becsapja Esperanzát és Carlotát is.

63. Micaela megpróbálja rávenni Eugeniát, hogy szökjön el José Manueltől. Evencia megtalálja Marcos szobájában a kábítószert és a lefolyóba önti. Pontét meggyilkolják. Marcos pisztolyt vesz magához, és Orlandóhoz indul. Carlota megzsarolja Esperanzát. Eugenia rájön, valójában miért utazott el a férje.

64. Bernardo lemond apja pénzéről, de a stáb kiutat keres, hogy leforgathassák a filmet. Rodolfo akkorát csalódik José Manuelben, hogy végül a kórházban köt ki. Marcos barátjánál rejtőzik el Orlando elől. Eugenia végre mindent elmond Bernardónak.

65. Bernardo bizalmatlanul fogadja Eugenia elbeszélését, és a beszélgetés heves vitába torkollik. Ezek után a fiú megkéri Manuela kezét, és nyilvánosan bejelenti az esküvőt. Eugenia pedig félelem nélkül szembesül José Manuellel, aki közben Esperanzával vigasztalódik. Julio megbízza Vicentét, hogy nézzen utána a fia üzleti ügyeinek. Marcos értesül apja rosszullétéről és megjelenik a kórházban. Rodolfo magához tér és fontos dolgokba akarja beavatni Eugeniát.

66. Rodolfo Eugenia rendelkezésére bocsátja a José Manuel ellen szóló iratok másolatait. Eugenia bosszút esküszik José Manuel ellen, és ehhez Micaelától kér segítséget. Yuraimát megtámadják, de Marcos beavatkozik. A fiú súlyosan megsérül a dulakodás közben. Bernardo bejelenti apjának a közeli esküvőt, és a film elkészítéséhez Estebantól kér támogatást.

67. Eugenia rátalál a kazettára, és bonyolult módon igyekszik tőrbe csalni José Manuelt. Ebben többen is a segítségére vannak. Fatima kirúgja Javiert, és elmegy az orvoshoz. Javier időt kér Ceciliától. José Manuel új tőzsdeügynököt keres. Yuraima és Marcos küzd a droggal.

68. José Manuel ismét mozgósítja Castrót, Eugeniával pedig folytatja a macska-egér játékot. Bernardo és Julio Yolanda rosszallása ellenére szövetségre lép. Marcos és Fatima is más szemmel néz beteg apjára. Javier és José Manuel új alkut köt. Eugenia állást kér férjétől a bankban.

69. Clemencia bevallja titkát Eugeniának. Simont rá akarják szoktatni a drogra. Yolanda egész családjával haragban van. Bernardo elhelyezkedik a banknál, de meglepetésére ott is Eugeniába botlik

70. José Manuel nem érti, miért nem vállalja Bernardo a kampány-munkát. Marcos úgy dönt, lezárja eddigi életét. Carlota sorra felgöngyölíti a Costa ricai eseményeket. Eugenia megszerzi a széf kulcsát. A tőzsdén nagy csapás vár José Manuelre.

71. Bernardo munkája során rendellenes ügyleteket fedez fel. Simon kábítószer-túladagolás miatt életveszélyes állapotban kórházba kerül. José Manuel Esperanza segítségét kéri ahhoz, hogy bizonyos homályos tranzakciókat Javier nyakába varrhasson. A rokonság Bernardo és Manuela eljegyzését ünnepeli.

72. Manuela felfedezi, hogy Bernardo régi szerelme Eugenia. José Manuel New Yorkba készül, és Eugenia ezt az időt akarja felhasználni arra, hogy Bernardo előtt feltárja az igazat. Bernardo figyelmezteti apját, ugyanakkor tovább nyomoz a kétes ügyletekkel kapcsolatban. Manuela magyarázatot kér a fiútól. Marcos meglátogatja öccsét a kórházban és ezzel csapdába esik.

73. Eugeniának sikerül kibújni a New York-i utazás alól, de terve kudarcot vall, mivel a videót nem találja meg a páncélszekrényben. Ennek ellenére nem adja fel a küzdelmet. Cecilia heves vita közben éri Javiert és Fatimát. Marcost megbízzák Julio Valladares meggyilkolásával. Ha nem tesz eleget a megbízásnak, a családján állnak bosszút. Yuraima Micaelától kér segítséget. Bernardo és nagyapja egyre világosabb képet alkot José Manuel sötét ügyleteiről. Yolanda úgy dönt, hogy összehívja a családot és közösen keresnek megoldást a helyzetre. A Santo Domingói rendőrség nyomoz Alfonso Ponte halálának ügyében.

74. A Santo Domingói rendőrség többeket is megkeresett Ponte meggyilkolásával kapcsolatban. Micaela elárulja Evenciának, hogy Marcos szorult helyzetbe került. Rodolfo értesíti a rendőrséget. Yolanda azt tanácsolja Manuelának, hogy küzdjön Bernardóért. A Valladares család úgy határoz, hogy a csalások ellenére José Manuel még egy ideig a bank élén marad. Esperanza Carlotát faggatja a Santo Domingói utazás részleteiről, és amikor megtudja, ki volt Eugenia valódi szeretője, megzsarolja a lányt.

75. A nagyszabású esküvőre mindenki hivatalos. Többeket halálos veszély fenyeget. Clemencia színt vall José Clementének. José Manuel az ünnepségről irányítja a tőzsdejátékát.

76. Rodolfo feltűnés nélkül menti meg Julio, Eugenia és Marcos életét is. Marcost letartóztatják. José Manuel biztos győzelmében, de végül kudarcot vall. A bankot csőd fenyegeti.

77. Marcos alkut köt a rendőrséggel. A betétesek megrohamozzák a bankot, de nincs miből kifizetni őket. Bernardo Estebanhoz fordul segítségért. Eugenia csúnyán elutasítja szerelmét. José Manuel Javiert kecsegteti az elnöki poszttal.

78. José Manuel úgy érzi, mindenki elárulta őt, csak Esperanza tart ki mellette. Mindenkit összetört a csalódás, egyedül Bernardo merít erőt belőle. Julio nyomozást indíttat a bank ellen.

79. A két szerelmes végre egymásra talál. Manuela szakít Bernardóval, José Manuel pedig packázik Eugeniával. Fatima végleg az abortusz mellet dönt, de Yuraima és Danilo le akarják beszélni róla. José Manuel úgy dönt, hogy új életet kezd.

80. Esperanza leleplezi a szerelmeseket, de Eugenia ügyesen elbánik vele. Bernardo mindent tisztázni akar apja előtt. Manuela leissza magát bánatában. Fatima elfogadja barátai segítségét. Marcos csempészakcióra edzi magát. José Manuelt letartóztatják.

81. Esperanza vallomásával lekötelezi José Manuelt, közben pedig zsarolja Eugeniát. Marcos informálja a nyomozót a tervekről. Fatima bevallja anyjának, hogy gyereket vár. Manuela kétségbeejti szüleit.

82. Micaela eloszlatja Eugenia félelmeit, és rábeszéli arra, hogy szembesüljön José Manuellel. Julio Valladares és Bernardo közösen összefogva akarják megkísérelni a Banco Centenario megmentését, José Manuelt nélkülözve. Cecilia elköltözik otthonról. Eugenia megkapja Esperanzától a Rodolfót kompromittáló iratokat.

83. A Banco Centenario helyzete egyre súlyosbodik, kétségbeesett kísérletek folynak a megmentésére. A maffia a háttérből szemléli az eseményeket. Carlota megjelenik Esperanza lakásán és sürgeti az Eugeniával való leszámolást. José Manuel úgy dönt, hogy elhagyja az országot. Mivel Eugeniát nem tudja rávenni, hogy elkísérje őt, más módszerekhez folyamodik.

84. José Manuel magával viszi Miamiba Eugeniát, aki a nyugtatók hatása alatt képtelen ellenállást tanúsítani. Esperanzát keserű csalódás éri. Javier is menekülne, de Cecilia feltartóztatja. A veszekedés során Ceciliát baleset éri. Bernardo és nagyapja egyedül szembesül a bankban eljárást folytató hatóságokkal.

85. José Manuel elzárja a külvoilágtól Eugeniát, de ő mindent megtesz, hogy kapcsolatba léphessen Bernardóval. José Clemente átveszi a hatalmat a Versailles-ban. Cecilia bejelenti Javiernek, hogy válni akar. Esperanza lakásán házkutatást tartanak.

86. Cecilia bejelenti Javiernek, hogy el akar válni tőle. Bernardo Miamiba utazik, de addigra José Manuel elköltözteti Eugeniát. A Versailles-ban készülnek az étterem felállítására. Esperanza megint az ujja köré csavarja José Manuelt.

87. José Manuel Esperanza karjában vigasztalódik, miközben Eugenia végre boldog Bernardóval. Javier megint Fatimába próbál kapaszkodni. Marcosék tovább gyakorolják a drogcsempésztechnikát. Espańa szigorú hangot üt meg Esperanzával José Manuelt illetően.

88. Bernardo egy Caracashoz közeli villanegyedben rejtegeti Eugeniát. A videokazetta időközben megérkezik a rendőrségre és a lányt hamarosan le is tartóztatják. Esperanza és José Manuel látszólag további terveket szőnekés a délkelet-ázsiai beruházások révén akarják újra kézbe venni a Banco Centenariót. Marcost szem elől veszti a rendőrség.

89. Bernardo a család fiatal ügyvédbarátját bízza meg Eugenia védelmével. Julio tudomást szerez unokája és a lány szerelméről, és támogatását adja. Bernardo gyanússá válik a rendőrség szemében, ezért amikor útra kel, hogy megszerezze az Eugenia ártatlanságát bizonyító eredeti videót, már figyeltetik. Esperanza Miamiban látni véli Gustavo Landaetát. Marcos az utolsó bevetésre készül abban a reményben, hogy a rendőrség végre rajtaüt a kábítószer-kereskedő bandán.

90. Eugeniát bebörtönzik, de Bernardo végre megszerzi a felmentő bizonyítékot. Marcos kétségbeesetten fordul a rendőrséghez segítségért. Fatimát beidézik a bíróságra. Esperanzát nyomasztja, hogy látni vélte Gustavót.

91. Eugeniát szabadon engedik, és a Valladares család fogadja be. Orlando végezni akar Marcosszal, de terve balul sül el. José Manuel úgy dönt, hogy megöli Bernardót.

92. Marcos halálfélelmében végleg átáll a rendőrség oldalára. Eugenia retteg, mert Esperanza rátalált a Valladares-házban. José Manuel szó nélkül eltűnik Miamiból. Fatima meglátogatja Javiert a börtönben.

93. José Manuelnek nem sikerül megölnie Bernardót, de Julio szívrohamot kap az izgalomtól. Yolandánál betelik a pohár és elkergeti fiát. Esperanza megint látja Gustavót. Marcos eljátssza saját halálát.

94. A család meggyászolja Marcost, Yuraima pedig össze van törve. Esperanza beszédbe elegyedik Gustavóval. Kobak őrülten kerül elő. Yolanda bocsánatot kér Eugeniától. Restrepo megkörnyékezi Bernardót is.

95. Gustavo eltűnik Esperanza elől, de ő nem hagyja annyiban. Eugeniának nincs nyugta, Bernardo pedig hiába kutat José Manuel után. Kobak csak megjátssza, hogy hibbant. Cecilia találkozik Fatimával.

96. Eugenia kap egy friss fényképet Gustavóról. Bernardót megzsarolják. Cecilia és Fatima összetalálkozik a börtönben. Gustavo "testvére" kopogtat Esperanzánál. Marcos leszámolásra buzdítja a rendőrséget.

97. Bernardo Miamiba indul José Manuel keresésére. Gustavo és Arturo Alexis szerint is ugyanaz a személy, és fűti a vágy, hogy megbüntesse azt, aki tönkretette barátját. Itriagóékat sokkolja a hír, hogy Bernardo és Eugenia egy pár. Marcos elkapja Kobakot. Javier megfenyegeti Ceciliát és a családot.

98. Javiert felbőszíti, hogy nem jelenik meg a nyilatkozata a lapokban. Espańa sürgeti Esperanzát, hogy mutasson fel eredményt. A Valladares család exhumáltatja gustavo holttestét.

99. Marcosék kiszúrnak Orlandóval. Sebastián szerelmet vall Ceciliának. Carlota találkozik Gustavóval, de az nem ismeri fel. Esperanza segít Gustavónak felidézni a múltat.

100. Eugenia dührohamot kap, miután Esperanza felhívja őt telefonon. Azt hiszi, hogy az őrületbe akarják kergetni őt. Julio mindent megtud. Úgy dönt, feláldozza a bankot fia érdekében. Celestino, Clemencia múltjának egy sötét árnya feltűnik, de hamar kórházba is kerül, mert José Clemente behúz neki egyet.

101. Eugenia el akarja dobni az életét, de Bernardo az utolsó pillanatban megérkezik és visszatartja őt. Esperanza elmeséli Arturónak, hogy hogyan halt meg Gustavo. A fiú kezd visszaemlékezni dolgokra. Úgy érzi, Esperanza hazudik neki. Sebastián felkeresi Ceciliát, a lány időt kér tőle. Pecas odavezeti Marcos anyját halottnak hitt fiához. Marcos le akarja leplezni magát, hogy visszaszerezze Yuraimát, de az anyja lebeszéli erről. José Clemente és Clemencia nagyon boldogok.

102. Esperanza tovább szédíti Gustavót, akinek aztán nyoma vész Miamiból. Bernardo találkozik José Manuellel. Yuraima meglátja Marcost.

103. José Manuel öngyilkossága mindenkit sokkol, Restrepótól kezdve a családon át Esperanzáig. Cecilia szívesen fogadja Sebastián közeledését. Yuraima hiába hajtogatja, hogy látta Marcost.

104. Gustavo elhatározza, hogy megöli Eugeniát, és Esperanzával Venezuelába utazik. José Manuel személyes levelet hagy hátra családtagjainak. Cecilia békét köt Fatimával. Yuraima megint meglátja Marcost.

105. José Manuel egy svájci számlán pénzt hagyott, amivel úgy tűnik, Julióék meg tudják menteni a bankot. A pletykák megszüntetésére őszinte nyilatkozatot adnak ki. Esperanza Carlota segítségét kéri. Gustavo találkozik az anyjával. Yuraima biztos benne, hogy Marcost látta, bár mindenki próbálja meggyőzni, hogy téved. Danilo szerelmet vall, de Yuraima nem válaszol. Javier azt hiszi, hogy Ceciliának szeretője van, ezért nem akar elválni tőle.

106. Gustavo pisztolyt fog Yolandára, aki felhívja Eugeniáékat a repülőtéren, így a fiatal pár nem utazik el. Mikor visszatérnek a házba, Bernardót Restrepo emberei, Eugeniát pedig Gustavo rabolja el. Restrepo zsarolja Juliót, aki inkább átadja neki a bankot, minthogy marionettbábuként, a háttérből irányítsa őt a bandavezér.

107. Bernardo hazatér, miután nagyapja átadta a bankot Restrepóéknak. Gustavo le akarja lökni a tetőről Eugeniát, de aztán felrémlenek a régi emlékei, meggondolja magát és beleegyezik, hogy Eugenia segítsen neki és orvoshoz vigye. Bernardo nem érti, miért akar Eugenia Gustavo mellett maradni, amikor őt szereti. Javier nem akar elválni, Fatimának pedig kezd elege lenni a férfiból. Ultimátumot ad neki: vagy aláírja a válási papírokat, vagy látni sem akarja többé.

108. Eugenia bevallja Gustavónak, hogy nem szereti. Javier megzsarolja Ceciliát. Esperanza ajánlatot tesz Javiernek. Eugenia megtudja, hogy terhes.

109. Eugenia úgy dönt, hogy vállalja a gyereket. Bernardo tanácsára Cecilia megadja Javiernek, amit kér. Marcos féltékenységi jelenetet rendez Yuraima előtt. Gustavo hiába kérdezi anyját a múltról, ezért haragjában elzavarja Carlotát.

110. Yuraima és Marcos kibékül. Lassan elterjed a híre, hogy Eugenia gyereket vár, így Gustavo is megtudja. Carlota megint Esperanzához fordul segítségért, aki szerelmet vall Gustavónak. Javier kiszabadul, de a bankban Esperanzával, "otthon" pedig Sebastiánnal találja szemben magát.

111. Eugenia rosszul lesz, kórházba kell szállítani. A terhessége veszélyezteti az életét. Bernardo mindent megtenne azért, hogy Eugenia ne kockáztassa tovább az életét. Sebastian összeverekszik Javierrel Cecilia miatt.

112. Eugenia és Bernardo sokat veszekszik, mert Eugenia az élete kockáztatása árán is segíteni akar Gustavónak. A rendőrségnek Marcos és Pecas segítségével sikerül elkapnia Orlandóékat. Pecas megsebesül. Fatima összeveszik a családjával, és úgy dönt, hogy Javierhez költözik. Restrepo és Espańa rájön Esperanza titkos ügyleteire, de nem leplezik le.

113. Gustavo úgy dönt, hogy hajlandó elválni Eugeniától. Esperanza felbérel egy ápolónőt, hogy cserélje ki Gustavo orvosságát. Fatima kihallgatja, amint Javier éppen Esperanzának meséli, hogy hogyan akarja átverni őt. Elrohan, megbotlik, leesik a lépcsőn, és elveszíti a gyermekét éppen azon a napon, amikor Javier meg akarta kérni a kezét.

114. Gustavo kijöhet a szanatóriumból. Carlota azt akarja, hogy hozzá költözzön a fia, de Gustavo inkább egyedül akar élni. Carlota úgy dönt, hogy akkor ápolónőt fogad mellé. Megkéri Nievest, hogy vállalja el az állást. Gladys kihallgatja Restrepóékat. Megtudja, hogy Esteban bankját is fel akarják használni a piszkos üzleteikhez. Figyelmezteti Bernardót, aki felajánlja a segítségét Estebannak.

115. Bernardo beszél Gustavóval. Előbb összeverekednek, majd Gustavo úgy dönt, hogy mégis hazaköltözik az anyjához. Bernardo Manuela és Cecilia segítségével ellenkampányt akar indítani, hogy megvédje Esteban bankját. Esperanza megfenyegeti Eugeniát, hogy mindent megtesz azért, hogy megkeserítse az életét. Marcosnak és Pecasnak rendőrségi besúgói munkát ajánl a felügyelő, de ők ezt nem fogadják el. Yuraima és Danilo összevitatkozik Marcos miatt. Marcos társulni akar José Clementével.

116. Gustavo rosszul lesz, de az aggodalom felesleges, Paredes doktor azt mondja, hogy nincs nagyobb baja. Nieves Esperanza utasítására tovább növeli az adagot. Esperanza nagy hasznot hozó ügyletekbe kezd Javierrel.

118. A maffia sikeresen megszökteti Orlandót a börtönből. Carlota átveszi Gustavo megismételt laborleleteit.

119. Eugenia az utolsó pillanatban kórházba viszi Gustavót, és nem sejti, hogy az arzénes üveget a táskájába helyezték. Az ápolónőt Esperanza rejti el a tengerparti nyaralójában. Carlota feljelentést tesz Eugenia ellen. Orlando azzal kezdi a Marcosszal való leszámolást, hogy elrabolja Yuraimát.

120. A Gustavo ellen elkövetett mérgezési kísérlet ügyében a rendőrség első számú gyanúsítottja Eugenia, aki a kihallgatás közben rosszul lesz, majd kórházba kerül. Cecilia arra akarja rábeszélni Eugeniát, hogy szakítsa meg a terhességét. Restrepo látogatásai egyre inkább sarokba szorítják Esperanzát.

121. Eugenia a figyelmeztetések ellenére úgy dönt, hogy nem szakítja meg a terhességét. Elegendő bizonyíték hiányában a rendőrség az eltűnt ápolónő vallomásától teszi függővé Eugenia letartóztatását. Clemencia felkeresi Gustavót, és kéri, hogy Eugenia érdekében tisztázza a helyzetet. Gladys beszámol Juliónak Esperanza és Javier tőzsdeügyleteiről.

122. Nieves Dugarte tekintélyes összeg ellenében hajlandó vallomást tenni Eugenia ellen. A maffia tudomást szerez Esperanza és Javiel tőzsdeügyleteiről, és megteszi az intézkedéseket. Eugeniát kiengedik a kórházból, de a boldogság nem tart sokáig, mert a rendőrség letartóztatja. Marcos nagy örömére Yuraima magához tér.

123. Gustavo emlékeiben körvonalazódik az ápolónő alakja, aki ellen feljelentést tesz, hogy Eugeniát szabadon engedjék. Gladys tanúvallomása fényt derít arra, hogy Esperanza is érintett a mérgezésben. A maffia Esperanza és Javier félreállítását tervezi.

124. Esperanzát a rendőrség letartóztatja a repülőtéren. Hat hónappal később Eugenia megszüli kislányát, de a szülést követően kómába kerül. A szereplők későbbi sorsát további öt év kihagyással ismerjük meg.