1. María és Juan házassága megromlott. A lányt kirúgják a munkahelyéről, de mivel beteg testvére számára gyógyszert kell vennie, ezért elszegődik, hogy hanyag férje munkáját végezze tovább. Leticia és Gonzalo sok éve házasok, örökbefogadott fiuk meghalt, ezért Leticia mindenáron gyermeket akar szülni, de ez a hosszas próbálkozás ellenére sem sikerül. Gonzalo megmenti új alkalmazottja, María életét, aki "hálából" pofon vágja.

2. Leticia mindenáron gyermeket akar. Felajánlja Gonzalónak, hogy fogadjanak béranyát, aki majd kihordja Gonzalo gyerekét. Mivel Gonzalo ezt nem akarja, Leticiának másik ötlete támad. Diegót kiengedik a kórházból, aminek Juan egyáltalán nem örül. Leticia találkozik a cége divatbemutatóján Mauróval, akit el tud képzelni gyermeke apjaként. Gerardo haldoklik, ezért fel akarja venni a kapcsolatot a másik lányával, Paulával is.

3. María és Diego elköltözik Juantól. Leticia találkozik Mauróval, de az utolsó pillanatban meggondolja magát. María és Diego titokban beköltözik az egyik hajóba, mivel úgy tudják, hogy a hajó tulajdonosa, Marcelo elutazott. Paula sok év távollét után meglátogatja az apját és a nővérét. Leticia, Gonzalo és Gerardo megismeri Mirandát, Paula lányát.

4. Paula nem hajlandó elárulni Leticiáéknak, hogy ki Miranda apja. Miközben Leticia és Paula között pattanásig feszül a húr, Gerardo el van ragadtatva, hogy megismerte az unokáját, Mirandát. Mivel Gonzalo napról napra gyengédebb érzelmeket táplál María iránt, rosszul esik neki, amikor Marcelo azt hazudja, hogy a lány lefeküdt vele. Elindul, hogy megkeresse a lányt.

5. Maríát kirúgják az állásából, így kénytelen Diegóval nekiindulni a nagyvilágnak. Később Nacho segítségével munkát talál magának, de a véletlen úgy hozza, hogy pont Leticia divatbemutatójára csöppen. Leticiának megtetszik a lány. Eközben Gerardo ráveszi lányát, Paulát, hogy maradjon nála.

6. Leticia munkát kínál Maríának, aki elfogadja azt, bár nem tudja még, hogy mit is kell csinálnia. Diego kórházba kerül, Miranda pedig megismerkedik Alejóval, Carlos fiával.

7. Leticia elmondja Maríának, milyen munkát ajánl neki. A lány nemet mond, ezért Leticia az öccsén keresztül próbál a közelébe férkőzni. Gonzalo megtudja Marcelótól, hogy semmi sem igaz abból, amit Maríáról feltételezett. Miranda élvezi az új életformát, de Paula félti a lányát.

8. Gonzalo bocsánatot kér Maríától. Javier munkát kap a kikötőben, mint éjjeliőr. Leticia átviszi Diegót egy magánklinikára, ahol talán meg tudják gyógyítani. Gerardo megveszi Alejandro apjának cégét és Miranda nevére akarja íratni, de ez sem Paulának, sem Leticiának nem tetszik.

9. Juan hűtlenséggel vádolja Maríát, mert beteg testvérét egy nagyon drága klinikára viszik, amire nekik nincs pénzük. Diego egyre jobban van, de Leticia meggyőzi a klinika orvosát, Dr. Peláezt, hogy mondja azt, a fiúnak daganata van. Paula becsapja Mirandát, hogy elválassza Alejótól. Miranda rájön, hogy mit tervez az anyja, és a nagyapjához fordul segítségért, aki mindenben támogatja unokáját.

10. Leticia változatlanul hazudik Gonzalónak. Marával is megígérteti, hogy soha senkinek nem mondja el, ki segített nekik. Peláez pénzért vállalja, hogy olyan gyógyszert ad Diegónak, amitől rosszabbul lesz. Paula szeretné újra kezdeni kapcsolatát Gonzalóval. María vállalja a béranyaságot.

11. Amikor Gonzalo megtudja, hogy María elvállalta a béranyaságot, ellentmondásos érzelmek kezdik gyötörni. Juan, aki nem tudja, mi folyik a háttérben, megkéri Leticiát, hogy adjon a feleségének valami munkát. Miranda a gyermekotthonban találkozik Javierrel, de egy félreértés miatt azt hiszi, hogy a fiú az otthonban dolgozó papnövendékek egyike. María közli Juannal, hogy elválik tőle.

12. María megszökik Juantól, és Diegóval Gonzalóékhoz költözik. Javier felhívja Mirandát, de nem meri neki elárulni, hogy valójában nem papnövendék. Gonzalo megtudja, hogy Diegót nemrégiben megműtötték. Paula levelet ír Gonzalónak, amelyben bevallja, hogy ki Miranda édesapja. A levelet Gonzalo irodájában hagyja, de véletlenül Leticia talál rá.

13. Gonzalo azt akarja, hogy egy hajón legyenek együtt Maríával. Leticia mindenképpen tudni akarja, hol találkoznak majd, María azonban hazudik neki, amit Leticia zokon vesz. Paula levelet ír Gonzalónak, amiben elmondja neki, hogy Miranda az ő lánya, de mivel a levél majdnem Leticia kezébe kerül, Paula megijed, és inkább Nachónak adja megőrzésre. Javier "kölcsönvesz" egy terepjárót, ezért kirúgják.

14. María leletei megfelelőek, ezért Leticia úgy dönt, itt az idő, hogy akcióba lépjenek. Ám az utolsó pillanatban Juan elrabolja Maríát és Gonzalo autóját. Javier megint az utcára kerül, és belekeveredik egy rablásba. Carlos bevallja Leticiának, hogy nem akarja eladni a cégét Gerardónak. Diego és Gonzalo egyre jobb viszonyba kerülnek egymással.

15. Javier barátja azt hazudja Mirandának, hogy Javiert letartóztatták, és megkéri, hogy adjon pénzt az óvadékra. Juan megfenyegeti Maríát, hogy megöli, ha megcsalja valakivel. Leticia elmegy Juanhoz, és pénzt ajánl neki, ha békén hagyja Maríát. María és Gonzalo elmennek a kikötőbe, hogy megtegyék, amit a megállapodásuk szerint meg kell tenniük. Amikor ezt Leticia megtudja, a féltékenységtől hajtva utánuk rohan.

16. Gonzalo és María a hajón találkoznak, María a férje fenyegetéseitől retteg. Javier rájön, hogy Maco becsapta Mirandát, ezt számon kéri rajta és összeverekednek. Javier kórházba kerül, ahol összetalálkozik Gonzalóval.

17. Juan, María férje zsarolja Leticiát. Az asszony pénzt ígér, ha békén hagyja őket. Javier, Gonzalo akarata ellenére udvarol Mirandának, akit egyre kevésbé érdekel Alejo. Leticia szeretné, ha Alejo elcsábítaná Mirandát és szövetkezik a fiúval. María szeretne tanulni, ezért érdeklődik Diego barátnőjénél, aki segít neki, és megszerzi a szükséges papírokat. Leticia azt hiszi, hogy Gonzalo megcsalja őt.

18. Leticia úgy érzi, hogy María és Gonzalo becsapják. Alejo mindent elkövet, hogy Mirandát elcsábítsa, de nem sikerül, így újra Leticia segítségét kéri. Gonzalo a történtek ellenére visszaveszi Javiert a kikötőbe dolgozni. Carlos felkeresi Gerardót, hogy megmondja, mégsem adja el a cégét. Gonzalo vacsorázni hívja Maríát. Leticia kibékül a férjével és különleges estére készül.

19. María felvételi vizsgára készül, mert minél hamarabb szeretné elkezdeni iskolai tanulmányait, közben beajánlja Roxyt a házhoz cselédnek. Leticia estére meglepetést készít Gonzalónak, de ő már elígérte magát a Nachónak szervezett születésnapi ünnepségre. Leticia végül maga is elmegy a buliba, ahol Maríát is ott találja.

20. Nacho születésnapi bulija nagyon jól sikerül. María kicsit sokat iszik, ezért Gonzalónak kell hazavinnie őt. Gerardo elájul. Lányai és unokája nagyon megijednek. Paula elmondja nővérének, hogy édesapjuk nagyon beteg. Alejandro megpróbál kibékülni Mirandával, ami Javiernek egyáltalán nem tetszik.

21. María nem emlékszik rá, mi történt előző este, ezért félreérti Gonzalo viselkedését. Leticia megzsarolja az apját, miután megtudja tőle, hogy nem halálos beteg. Juan minden pénzét eljátssza, ezért újra megkeresi Leticiát. Javier teljesen összeomlik, amikor megtudja, hogy Mirandának még mindig tetszik Alejandro. Diego miatt kellemetlen helyzetbe kerül María és Gonzalo.

22. María egy félreértés miatt megharagszik Gonzalóra, és nem hajlandó szóba állni vele. Juan megint pénzt kér Leticiától. Julio és Nacho elintézik, hogy Susy Gonzalo kávézójában dolgozhasson. Gonzalo elmondja Mirandának, hogy Javier valójában nem papnövendék. María mélységes felháborodásában el akar költözni Gonzalóéktól, de az utolsó pillanatban kiderül, hogy a férfi teljesen ártatlan.

23. María majd elsüllyed szégyenében, hogy igazságtalanul vádolta Gonzalót, és nem meri megmondani neki az igazat. Paula elmegy Gerardo orvosához, hogy megtudja, mi baja van az apjának. Javier megpróbálja rábeszélni Alejót, hogy egy időre hagyja békén Mirandát. Leticia féltékenykedni kezd Maríára, mert véletlenül szemtanúja lesz, amikor María és Gonzalo átölelik egymást.

24. Alejandro megfogadja Javier tanácsát, és nem hívja fel többet Mirandát. Leticia megkéri Trinit, hogy bánjon szigorúan Maríával. Julio fel akar mondani, mert nem bírja idegileg, hogy a húgát mindenki megbámulja. María elmegy Juanhoz, aki azt hazudja neki, hogy kirabolták. Leticia rábeszéli Mirandát, hogy keressenek egy új orvost Gerardónak.

25. Paula bizalmasan elárulja Maríának, hogy mindig is szerelmes volt Gonzalóba. Nem szeretné, ha Gonzalo Maríának is fájdalmat okozna. Gerardo mind jobban belebonyolódik a betegségével kapcsolatos hazugságba. Julio fel akar mondani, mert képtelen elviselni húga kihívó viselkedését, és távol akar kerülni tőle.

26. María mindenképpen el akarja mondani valakinek, hogy Gerardo nem beteg. Roxy megpróbálja lebeszélni erről. Végül María csak Gerardónak említi a dolgot, aki nagyon összeszidja, és azt akarja, hogy menjen el a házból. Ana visszatér a házba, és megint szobalány lesz. Nachónak nagyon hiányzik Ana. Miranda meglátja Javiert és Alejandrót, amint egy kávézóban beszélgetnek.

27. Gonzalo védelmébe veszi Maríát Gerardóval szemben. Ibanez doktor megérkezik, és közli mindenkivel, hogy Gerardót ugyan kezelni kell, de túl van az életveszélyen. A család boldog. Juan enni kér Maríától, és egy óvatlan pillanatban elcseni a ház kulcsait. Miranda nem tudja, mit tegyen. Alejo ajándékot küld neki, és a lány már megbocsátana, de Javier próbálja visszatartani. Nacho énekesi karriert ajánl Anának.

28. Javier felhívja Mirandát, de a lány letagadtatja magát. Gonzalo kölcsönadja Maríának az aranyláncát, hogy vigye magával a vizsgára. Trini véletlenül megtalálja a láncot, és azt hiszi, hogy María ellopta. Gerardo közli Paulával, hogy a cég részvényeinek hetvenöt százalékát Leticiának akarja adni. Paula nem hajlandó belenyugodni apja döntésébe. Javier szerelmet vall Mirandának.

29. María annyira ideges a vizsga miatt, hogy hirtelen mindent elfelejt, és így puskázni kényszerül. Az önkormányzat kilakoltatja Ramon atya gyerekeit. Paula és Miranda teljesen fel vannak háborodva, hogy Gerardo Leticiának akarja adni a cég részvényeinek hetvenöt százalékát. Gerardo végül visszavonja a döntését. Paula talál a szobájában egy levelet, amelyből megtudja, hogy apja betegsége hazugság volt.

30. Ana hajókölcsönzőbeli fellépését egyre nehezebben titkolják bátyja, Julio előtt. Juan sebesülten érkezik a házba. María kelletlenül bár, de titokban ápolni kezdi, ám Gonzalo még aznap felfedezi, hogy ott van. Juan késsel a kezében nekiesik Gonzalónak. Paula egy névtelen levélből megtudja, hogy Gerardo betegsége hazugság, és miután édesapja ezt be is ismeri, fájdalmában egy szál bőrönddel távozik a házból. Trini elárulja Gerardónak, hogy ő írta a levelet.

31. Ana és Roxy folyton veszekednek. Paula elköltözik a családi házból, de a taxis ellopja a bőröndjét. Végül valaki mégis visszahozza, Leticia pedig megtalálja benne Paula Gonzalóhoz írt levelét. Juan rátámad Gonzalóra. A sérülései miatt kórházba kerül, de nincs komoly baja. Miranda és Alejo nagyon jól érzik magukat együtt, Javier viszont egyre rosszabbul van. Gerardo úgy dönt, hogy egyelő részben osztja meg a részvényeket két lánya között.

32. Leticia mindenről tudomást szerez és teljesen összeomlik. María és Gonzalo érzi, hogy alakul valami kettejük között. Javier megismerkedik egy Sol nevű lánnyal, aki miatt rögtön kalamajkába keveredik a kikötőben. Gonzalo meg akarja találni Juant, de ez nem tetszik Maríának.

33. Roxy elárulja Juliónak, hogy Ana a tudta nélkül fel akar lépni a kávézóban rendezendő táncesten. Leticia rájön, hogy Gonzalo Miranda apja. Leticia megpróbálja rávenni Mirandát, hogy költözzön az anyjához. Gonzalo tízezer pesót ad Juannak, hogy hagyja békén Maríát. Leticia közli Maríával, hogy felrúgja az egyezségüket, és felmond neki.

34. Gonzalo rábeszéli Mirandát, hogy maradjon velük. Juan megadja a Töröknek a tartozását. Diego úgy dönt, hogy visszaadja Yaninának a hörcsögöt. María elmondja Gonzalónak, hogy Leticia felbontotta az egyezségüket. Sol Javier miatt szakít Manuellel. Leticia elárulja Mirandának, hogy Paula valamikor lefeküdt Gonzalóval.

35. Leticia meg akar szabadulni Maríától, de úgy akarja intézni, hogy Gonzalo azt higgye, a lány önszántából ment el. Roxy segít Juannak, aki teljesen kiborul. Miranda úgy dönt, hogy marad. Ana a tiltások ellenére próbát tart a bárban. Még Nachót is sikerül az ujja köré csavarnia. Julio bocsánatot kér Nachótól.

36. Leticia levelet írat Maríával, és azt akarja, hogy feltűnés nélkül tűnjön el a házból, de María végül széttépi a levelet. Diego még mindig Yanina hörcsögét keresi. Roxy kifaggatja Maríát, aki mindent elmond neki. Roxy nem akar hinni a fülének. Nacho és Gonzalo összeveszik Ana miatt, végül Gonzalo kirúgja régi barátját.

37. Sol megismerkedik Mirandával, aki megígéri, hogy segít neki munkát találni. Javier nagyon megrémül, amikor ezt megtudja. Leticia felpofozza Maríát, amiért összetépte a Gonzalónak szánt levelet. María nem akar elmenni, előbb beszélni szeretne Gonzalóval. Nacho kibékül Gonzalóval, akinek elege van mindenből, ezért el akar költözni otthonról.

38. Leticia teljesen összeomlik, nem akarja elengedni Gonzalót. Mindent megtesz, hogy visszatartsa, még María segítségét is kéri. Nacho meg akar tanulni táncolni Ana szombati fellépésére. Miranda munkát szerez Solnak.

39. Elköltözése után Gonzalo egy hajón rendezkedik be. Leticia mindenkit arra kér, hogy segítsen neki visszaszerezni Gonzalót. María eleinte vonakodik, de végül továbbra is ott marad a házban, és vállalja, hogy a gyerekszülésre vonatkozó egyezség érvényben maradjon. Titokban meglátogatja Gonzalót a hajón és tőle kér segítséget. María kiszedi Diegóból Gonzalo tartózkodási helyét, és éjjel fellopakodik a hajóra.

40. Nacho kikottyantja Paulának, Diego pedig Maríának, hogy Gonzalo egy hajón lakik. Gonzalóról már az első reggeltől kezdve titokban gondoskodik valaki: terített asztal várja, amikor felkel. Javier elkíséri Solt az első munkanapján, és szembetalálkozik Mirandával. Egy ügyes mesével ismét kivágja magát a kínos helyzetből. Julio verekszik Ana miatt. Juan egyre közelebb kerül Roxyhoz.

41. Miranda felajánlja Solnak, hogy költözzön hozzájuk, amíg nem talál lakást magának. Javier elmegy Mirandáékhoz, hogy végre megmondja neki az igazat, de amikor kimegy a kertbe, meglátja, hogy Sol is ott van. Paula megkérdezi Maríát, hogy van-e közte és Gonzalo közt valami.

42. María elájul. Leticia attól tart, hogy terhes, de a lány megnyugtatja, hogy ez lehetetlen. Paula megijed, amikor együtt látja Gonzalót és Mirandát. Javier számára egyre kínosabbá válik a helyzet Sollal, ezért szakít vele. Leticia beszél Gonzalóval. A nő megint úgy viselkedik, mint régen, és ezzel teljesen összezavarja a férjét.

43. Gonzalo nem akar a látszat kedvéért a családdal vacsorázni, ezért Leticiával megint összezördülnek. Paula hajlandó részt venni a vacsorán a lánya kedvéért. Minden jól indul, de Leticia kiteregeti a családi szennyest Martiarenáék előtt. Gerardo dühös lesz, Leticia pedig veszekedés közben lezuhan a lépcsőn.

44. Leticia az esés következtében eszméletét veszti. Gyanús fényképek kerülnek elő a szemetesből. Elvira eltiltja Yaninát Diegótól.

45. A fényképek sorsa továbbra sem dől el. María lelki támaszt nyújt Gonzalónak. Leticia mellé pszichiátert rendelnek. Trini színt akar vallani. Javier szakít Sollal.

46. Leticia hazamegy a kórházból, és megkéri Gonzalót, hogy költözzön haza. Diego a kerti kamrában véletlenül rátalál néhány, Trini múltjával kapcsolatos dologra. María véletlenül megismerkedik Lucasszal, akiről kiderül, hogy Gonzalo régi barátja. Leticia közli Gonzalóval, hogy meggondolta magát, és mégis akar gyereket. Javier elmondja Mirandának, hogy valójában nem papnövendék.

47. Leticia a magánnyomozó segítségével elhiteti az egész családdal, hogy Gerardo fogadta fel a detektívet Gonzalo után kémkedni. Miranda mindent elmond Solnak Javierről. Lucas, Gonzalo régi jó barátja egy furcsa véletlen során megismerkedik Maríával. Most újra találkoznak a Flores házban, és a férfi mindent megtesz, hogy meghódítsa a lányt.

48. Lucas nagyon szeretné jobban megismerni Maríát, de a lány menekül előle. Leticia megtudja, hogy Gonzalo és María csókolóztak, de ezt is a saját javára fordítja. A magánnyomozó jelenléte után az egész család azt hiszi, hogy Gerardo fogadta fel őt, hogy kövesse Gonzalót. Gerardo rosszul viseli az igaztalan vádakat, rosszul lesz.

49. Gonzalo összeveszik barátjával María miatt. María húzódozik Gonzalo közeledésétől. Javier hiába vár megértést Mirandától. Paula bevallja az apjának, hogy mindent tud Triniről. Delfina emléke visszatér a Flores-villába.

50. Lucas Leticia segítségét kéri María meghódításához, de a nő tart ettől a kapcsolattól. María elfogadja Lucas vacsorameghívását, de helyette Gonzalót találja ott.

51. Leticia könnyedén rájön, hogy a férje Maríával vacsorázott. Miranda folyton az apjáról kérdezi Paulát. Leticia kérdezősködni kezd Trini régi terhességével kapcsolatban. Gonzalo és María szerelmet vall egymásnak.

52. Miranda nyomozni kezd apja után. Maríát nyomasztja a bujkálás, Gonzalo versengeni kényszerül Lucasszal, Leticia pedig a háttérből igyekszik befolyásolni az eseményeket. Diego újabb érdekes felfedezést tesz a padláson.

53. María elmegy Lucasszal vacsorázni, de folyton csak Gonzalóra gondol. Végül elmegy a jachtjára. Miranda mindent megtesz, hogy megtalálja az apját, ami Paulának egyre kevésbé tetszik. Trini úgy érzi, hogy Delfina szelleme folyton üldözi őt. Juan meglesi Leticiát, így megtudja, hogy valójában tud járni.

54. Gonzalo megtudja, hogy Leticia segített Maríának, amikor az öccse beteg volt, ezért azt hiszi, hogy mindent csak hálából tesz. Juan fényképeket készít, amelyeken látszik, hogy Leticia tud járni. Paula kénytelen az egész család előtt kijelenteni, hogy Agustin Miranda apja.

55. Juan Leticiára uszítja a kutyáját, majd lefényképezi, amint a nő ijedtében feláll. Diego talál egy régi filmet, amelyen Trini és Delfina látható. Sol el akar költözni Mirandáéktól, miután Javier közli vele, hogy nem szerelmes belé, és Mirandát szereti. María elmegy Gonzalo jachtjára, és szerelmet vall neki.

56. Juan megzsarolja Leticiát. Trini aggódik, mert Gonzalo és María szerelme beteljesedni látszik. Diego gonosz csínyt eszel ki Trini ellen.

57. Trini halálra rémül Delfina láttán. Miranda megismerkedik Agustinnal. Leticia bevallja apjának, hogy zsarolják, Juan pedig kapóra jön új tervéhez.

58. Miranda igyekszik közel kerülni Agustinhoz. Juan csúnyán megüti Maríát. Diego ráveszi Trinit, hogy valljon színt.

59. Juan elrabolja Diegót, ezzel akarja rávenni Maríát, hogy hagyja el Gonzalo házát. Leticia szövetkezni akar a férfival, hogy elválasszák egymástól Gonzalót és Maríát. Paula elmondja Leticiának, hogy Trini régen Gerardo szeretője volt.

60. Leticia ellopja María búcsúlevelét, amelyben másnap délutánra találkára hívja Gonzalót. Miután Leticia megtudja, hogy Trini valamikor az apja szeretője volt, arra kéri Gerardót, hogy bocsássa el Trinit. Juan belopózik Leticia szobájába, hogy megtudja, hova költözött María.

61. Trini a házban akar maradni, mert úgy érzi, hogy Leticiának szüksége van rá, ám a nő megint kidobja, ezért Trini öngyilkos akar lenni. Juan megtalálja Maríáék rejtekhelyét, de Diego kicselezi őt. Gonzalo megtudja Yaninától, hogy hová mentek Maríáék, és utánuk indul. Leticia mindenáron vissza akarja kapni a férjét. Gerardo új kolléganőt vesz fel, aki helyettesíti Leticiát.

62. María és Gonzalo egymásra talál. Trini kórházba kerül, végül María ad vért, hogy megmentsék az életét. Gonzalo úgy dönt, hogy elköltözik otthonról. Leticia mindenáron vissza akarja tartani, még Juannal is hajlandó szövetkezni. Miranda pénzt kér Gerardótól Agustin számára. Paula elutazik.

63. Gonzalo a kikötőbe költözteti Maríát és Diegót. Leticia összeesküvést sző Juannal Gonzalo és María szétválasztására. Juan éjszaka megtámadja Maríát a kikötőben. Gonzalo el akarja adni a hajót, hogy pénzhez jusson, de belesétál a Leticia által állított kelepcébe. Trinit kiengedik a kórházból, otthon Leticia bocsánatot kérve nagy tisztelettel fogadja.

64. Gonzalót gyilkosság vádjával letartóztatják. Miranda megmondja Agustinnak, hogy a lánya, de ő elutasítja. Agustint azonban nem hagyja nyugodni a dolog, és beszélni akar Paulával. Leticia összefogást javasol Maríának Gonzalo kiszabadítása érdekében.

65. Agustin elfogadja Mirandát lányaként. Juan megint hívogatja Leticiát, miközben Gonzalo a börtönben ül, a folyóból pedig kihalásznak egy holttestet. Leticia bejelenti, hogy állapotos.

66. Leticia kiszáll a tolószékből, és bejelenti, hogy gyereket vár. María szakít Gonzalóval. A felügyelő módszeresen kifaggat mindenkit. Agustint befogadja a család, Miranda vacsorára is meghívja.

67. Gonzalo hajlandó bűnösnek vallani magát, csak hogy María ne kerüljön bajba, de végül megszökik a bíróságról. María szakít Gonzalóval, mert megtudja, hogy Leticia gyereket vár. Paula a saját ebédlőjükben találkozik Agustinnal, és szóhoz sem jut a meglepetéstől. Juan nem hagyja békén Leticiát.

68. Gonzalo megszökik és kapcsolatba lép Maríáékkal, akik segítenek neki. Végül a családi villa titkos szobájában rejtőzik el, amit Diego mutat meg neki. Leticia attól fél, hogy Angelica kitúrja a cégtől. Paula továbbra sem tud megbékélni Agustinnal, amit Miranda nagyon rosszul visel. Trini megszállottként próbál megszabadulni Delfina szellemétől.

69. Gerardo bemutatja Angelicát Leticiának, és közli vele, hogy ő fogja ellátni a munkáját a szülésig. María, Gonzalo és Diego a kerti viskó pincéjében bújnak el. Amikor Diego belopózik a házba egy kis ennivalóért, Leticia elkapja, és bezárja a szobájába. A rendőrség Maríát és Gonzalót gyanúsítja Juan meggyilkolásával.

70. Nacho hamis személyit szerez Gonzalónak. Agustin egy ismerőssel fut össze a cégnél. Miranda nehezményezi, hogy apja más nőkkel jár. María bejelenti Gonzalónak, hogy gyereket vár.

71. Nacho megtudja, hogy Juan él, és Gonzalóval együtt a keresésére indul. María terhességének nem mindenki örül egyformán. Paula megkéri Agustint, hogy tartsa távol magát Mirandától. Angelica igyekszik elsimítani a dolgokat.

72. Miranda csalódik Agustinban, és világgá megy. Juant elkapják, így Gonzalo szabad lehet. Juan leleplezi Leticiát, akit ezért Gonzalo végleg elhagy. Leticia bosszút esküszik.

73. Leticia közli az apjával, hogy otthon akarja megszülni gyermekét. Juant kiengedik a börtönből. María és Leticia véletlenül összefut egy áruházban. Mirandát letartóztatja a rendőrség. Trini meglátogatja Maríát és Gonzalót. Gerardo még egyszer megkéri Angelica kezét, és a nő végre igent mond. Maríának beindulnak a fájásai. Leticia elárulja Trininek, hogy valójában nem is terhes.

74. María megszüli kisfiát, de azt mondják neki, hogy a baba meghalt. Leticia eszköznek tekinti az újszülöttet, és úgy is bánik vele. Juan ismét María nyomára akad. Paula és Agustin a rendőrségen talál rá Mirandára, kábult állapotban.

75. Leticián kívül mindenkit összetör María babájának halálhíre. María beleegyezésével Gonzalo megnézi "másik" kisfiát. Gerardo mindent megtesz, hogy Miranda kedvéért Agustin a közelben lehessen. Leticia dadát fogad a kicsi mellé.

76. Gerardo ünnepséget rendez unokája tiszteletére, ahol az eljegyzését is bejelenti. Leticia nehezen tud anyaként viselkedni, ami Gonzalónak is feltűnik. Juan azt hiszi, hogy ő a gyerek apja, amit Leticia tudtára is ad. Gonzalo beszélni akar Juannal, hogy többé ne zaklassa Maríát.

77. Trini megtalálja Angelica iratait. Kiderül, hogy álnevet használ. Leticia elmondja ezt az apjának, aki magába roskad a hír hallatán. Gonzalo és María eltemetik halottnak hitt gyermeküket. Julietának egyre gyanúsabb, ami a házban folyik. María továbbra sincs jól, Gonzalo attól fél, hogy a lány kárt akar tenni magában.

78. Miranda az utolsó pillanatban megakadályozza, hogy Gerardo öngyilkos legyen. Angelica elmegy Gerardóhoz, hogy elmagyarázza neki a történteket, de a férfi nem hallgatja meg. Diego megmutatja Gonzalónak Delfina naplóját, amiből kiderül, hogy Trini Leticia édesanyja. Juan elmegy Maríához, és szerelmet vall neki. Trini megkéri Angelicát, hogy látogassa meg még egyszer Gerardót, és beszéljen vele.

79. Gonzalót bántja, hogy nem tud Maríának segíteni. Leticia újabb megbízást ad Juannak. Julieta különös felfedezést tesz a házban, amely hírével fel is keresi Maríát. Ana elcsavarja Javier fejét.

80. María egyre zavartabbnak tűnik, ezért Gonzalo az orvosához fordul. Gerardo hiába küzd Angelicáért, Leticia megint az útjában áll. Julieta rájön, mi történt María gyerekével.

81. Gonzalo megbízik az orvosban, és hagyja, hogy Maríát kezelésbe vegyék. Marzoa bejelentést kap, miszerint Julieta a pszichiátriáról szökött beteg. Gerardo rájön, hogy Leticia áll a rablás mögött.

82. Az orvos egyre messzebbre megy, hogy Maríát félreállítsa. Trini úgy dönt, hogy meglátogatja Maríát. Juan Diegóból szedi ki, hogy mi történt. A rendőrök igazoltatják Julietát. Gerardo bejelenti, hogy esküvő lesz.

83. Az orvosok tiltakozása ellenére Gonzalo hazaviszi Maríát a kórházból. Gerardo meglepetésszerűen bejelenti, hogy aznap este lesz az esküvője. Angelica felajánlja Gerardónak, hogy lemond minden későbbi anyagi követelésről. María megszökik otthonról, Gonzalo a keresésére indul.

84. María magával viszi Gonzalitót. Gerardo a rendőrséget is bevonja a nyomozásba. Juan segít elrejtőzni Maríának, de a kicsi beteg lesz, ezért kórházba kell vinni. Angelica és Gerardo végre összeházasodik. Gonzalo megtalálja Maríát, de a lány nem akar beszélni vele, szinte megszöki előle.

85. Maríát keresi a rendőrség, de sikerül kicsúsznia a kezeik közül. Gonzalo és Leticia is megtudja, hogy a lány Juannál van. Leticia pénzt ígér Juannak, ha egy időre elbújtatja Maríát és a kisfiút. Trini addig gyanakszik, amíg meg nem jelenik egy nő, aki azt állítja, hogy ő Zalito édesanyja.

86. María hazamegy, majd Gonzalóval visszaviszik a gyereket Leticiának. Rosa, a Leticia által felbérelt nő elhiteti Trinivel, hogy ő Gonzalito igazi anyja. Julieta megszökik a kórházból. Angelica haza akar költözni. Leticia megtudja, hogy az apja és Trini valamit eltitkol előle. Paula visszatér a nyaralásból. Julieta titokban beoson Leticiához.

87. Miranda és Paula összeveszik, ezért a lány Agustinhoz akar költözni. Gonzalo segíteni próbál Julietán, de az orra előtt lelövik a nőt. María megfogadja Gonzalo tanácsát, és hajlandó pszichiáterhez fordulni. Trini számon kér Leticián egy újabb hazugságot.

88. Javier felfedezi Diegóék rejtekhelyét, és Anával birtokba veszi. María vállalja, hogy kezelteti magát. Nyomozás indul Julieta halálával kapcsolatban, és Gonzalo is rettegésben tartja az orvosokat. Miranda Agustinhoz költözik.

89. Gonzalo ki akarja deríteni, mi történt a fiával. Leticia ettől megijed, és Pelaez doktor tanácsára azon gondolkozik, hogy elhagyja a várost. Etelvina is az utazás mellett dönt, de hátrahagy egy levelet Gonzalónak, amiben leírja az igazságot. Paula megmondja Agustinnak, hogy Miranda nem az ő lánya. Kiderül, hogy ezt már Leticia is tudta. Új orvos kezdi el kezelni Maríát.

90. Gonzalo megtudja, hogy Miranda az ő lánya, és hogy Leticia volt az, akihez az újszülött fia került. Erről bizonyítékot akar szerezni, ezért kiássa a kicsi koporsóját. Dühében meg akarja ölni Leticiát. Paula már bánja, hogy megmondta Gonzalónak az igazságot, mert úgy érzi, hogy gyűlöli őt és az egész családot. María Frutos doktor tanácsára alvókúrának veti alá magát.

91. Gonzalo pisztollyal a kezében beront Leticiához, de Trininek végül sikerül lebeszélnie arról, hogy megölje gyermeke elrablóját. María magához tér a kórházban. Gonzalo súlyos közlekedési balesetet szenved. Leticia el akar utazni a gyerekkel, de Trini megakadályozza. Gonzalo eszméletlenül fekszik a kórházban, de addig nem operálhatják meg, amíg Leticia hozzá nem járul a műtéti beavatkozáshoz.

92. Gonzalo élet és halál között lebeg. María ráveszi Leticiát, hogy engedélyezze az életmentő műtétet, cserébe viszont le kell mondania Gonzalóról. Leticia megtudja, hogy a férje kiásta a halottnak hitt gyermeke sírját. Úgy érzi, hogy nincs más választása, és meg kell ölnie Gonzalót. Angelica nem érti, miért van egymással olyan jóban Gerardo és Trini.

93. Gonzalo magához tér, de semmire sem emlékszik. Leticiának ez nagyon jól jön, bár még senki nem tudja, hogy visszatér-e valaha a férfi emlékezete. Mirandát megtámadják az utcán, de egy Ramiro nevű fiú megmenti őt. A lány nagyon hálás ezért. Juan megzsarolja Leticiát. Ana kisbabát vár.

94. Gonzalo rossz állapota még Leticiát is meglepi. María rájön, mi történt, de félreértelmezi a helyzetet. Miranda felülteti Alejót, és Ramiróval randevúzik. Paula kétségbeesetten szeretné visszaszerezni a lányát.

95. Paula elárulja Agustinnak, hogy ki Miranda valódi apja. Leticia új életet szán Gonzalónak, amiből kizárja Maríát és Nachóékat. Alejo hiába harcol Mirandáért, a lány elhagyja Ramiróért. Javiert pánikba ejti Ana terhessége.

96. Leticia szinte fogva tartja Gonzalót, sem Nacho, sem Julio nem találkozhat vele. María Leticia miatt az utcára kerül, de Trini megsajnálja, és Roxyn keresztül segíteni próbál neki. Leticia próbálja elhitetni Gonzalóval, hogy boldog és kiegyensúlyozott családi életet éltek a baleset előtt. Ramiro bosszút akar állni apja haláláért.

97. Leticia elhiteti Gonzalóval, hogy a családi cégnél dolgozott. Angelica és Gino Reggi nyomtalanul eltűnik, miután Gerardo átutalt 25 millió dollárt egy kajmán-szigeteki bankszámlára. Ramiro bosszút akar állni a Flores családon. Alejo vissza akarja kapni Mirandát. María Javier titkos helyén húzza meg magát.

98. Leticia, miután látja, hogy Frutos doktor milyen jó munkát végez Gonzalóval, elbocsátja az orvost. María ráveszi Trinit, hogy vegye Anát a szárnyai alá. Gonzalo apró nyomok alapján kutatni kezdi a múltat. Megint felmerül, hogy dadus kellene a gyerek mellé, María pedig épp állást keres. Agustin életre akarja kelteni kapcsolatát Paulával.

99. Gerardo rosszul lesz a dühtől. Leticiát aggasztja, hogy Gonzalo kezdi a maga útját járni. Javier rászánja magát, hogy megkérje Juliótól Ana kezét. María kérésére Nacho belopózik Juanhoz egy levélért.

100. María beállít a Flores-villába, és Leticia legnagyobb ámulatára bejelenti, hogy Gonzalo megkérte, hogy legyen a kisfia dadája. Miranda bemutatja Ramirót Gerardónak. Gerardo és Paula összefog Leticia ellen, hogy megmentsék a céget. Nacho elárulja az emlékezetkiesésben szenvedő Gonzalónak, hogy volt már egy fia, aki baleset következtében elhunyt. Leticia megbízza Juant, hogy tegye el láb alól Maríát.

101. Gonzalo megtudja, hogy volt egy kisfia, Matias, aki meghalt. Leticia is elismeri, hogy ez az igazság. Gonzalo kimegy a temetőbe, ahol találkozik Maríával. Juan a Flores-házba kerül sofőrnek. Leticia ki akarja dobni Anát, amikor megtudja, hogy terhes, de Gonzalo rábeszéli, hogy vegye vissza őt is és Javiert is.

102. Leticia sokáig ügyeskedik, míg végül tudatja Gonzalóval, hogy Juan María férje. Ramiro kölcsönkéri egyik barátja lakását, hogy felvihesse Mirandát, de váratlanul megjelenik a fiú barátnője. Leticia mindent megtesz, hogy visszaszerezze a vállalat irányítását. Gonzalo meg akarja találni a régi „szeretőjét”, és ehhez Pelaez doktor segítségét kéri.

103. Julio legénybúcsút szervez Javiernek. Gonzalo megszerzi régi naptárát, amitől sokat remél. Juan jelenléte folyton zavart kelt a házban. Ramiro tovább fűzi Mirandát. Leticia titkárnőt szerez Gonzalónak.

104. Gonzalo lassan rájön Leticia turpisságaira, de egyelőre csak összezavarodik tőlük. Miranda bejelenti, hogy hozzámegy Ramiróhoz. Juan felajánlja Leticiának, hogy elteszi Trinit láb alól. Marzoa megint szimatolni kezd.

105. Leticia közli Gerardóval, hogy átvette a cég irányítását. Gonzalo megtalálja azt a levelet, amelyet Juan írt Leticiának. Paula, miután megtudja, hogy a lánya hozzá akar menni Ramiróhoz, Agustínhoz fordul segítségért. Miranda még csak nem is sejti, mit tervez ellene Ramiro és Julia. Gonzalo elmegy Javier legénybúcsúztatójára, ahol Nacho elmondja neki, hogy a balesetét megelőző időszakban nem élt együtt Leticiával

106. Gonzalo bemegy Peláez doktorhoz, és elmeséli neki, hogy Maríával álmodott. Leticia, aki titokban kihallgatta Gonzalo vallomását, szörnyű haragra gerjed és elbocsátja Maríát. Gerardo megtudja, hogy zárolták a bankban tartott pénzét. María kihallgatja Trini és Leticia beszélgetését, így ő is tudomást szerez Gonzalo álmáról.

107. María elájul, és Gonzalo észreveszi a nyakán az anyajegyet, amit álmában is látott. Leticia mégsem rúgja ki Maríát. Paula és Agustín kibékülnek, de Miranda azt hiszi, anyja csak kihasználja Agustínt. Leticia megtudja, hogy María tudja, mit álmodott róla Gonzalo, és azt hiszi Trini árulta el neki. Mérgében nagyon megsérti az asszonyt. Gonzalo segít pénzt szerezni Gerardónak. Leticia megvereti Juant, amikor a férfi visszajön, bezárja a titkos szobába, és elmondja neki, hogy Trini az anyja

108. Juan bezárja Leticiát a szerszámoskamrába, és elmondja neki, hogy Trini az anyja. Az egész család Leticiát keresi. María rájön, hogy Juan lehet az ügy hátterében. Ő szabadítja ki Leticiát. Gonzalo megtalál egy régi felvételt, amin ő és Paula látható. Ki akarja deríteni az igazságot, de Paula azt mondja, hogy csak egyedül fedezheti fel újra a múltját. Ramiro jó benyomást tesz Gerardóra.

109. María kiszabadítja Leticiát, akit nagyon megvisel a szerszámoskamrában eltöltött néhány óra. Juan dühös lesz Maríára, mert azt hiszi, hogy ő árulta el a rendőrségen. Gonzalónak bevillan egy-két kép a múltjából. Agustin megkörnyékezi Paulát, aki előbb visszautasítja, de aztán mégis vele akar vacsorázni.

110. Gonzalo kirúgja Juant, amikor megtudja, hogy a férfi megverte Maríát. Mivel Leticia is egyetért Gonzalo döntésével, Juan elrabolja a gyereket és eltűnik. Agustín arra kéri Paulát, hogy folytassák együtt az életüket, de Paula kér még egy kis időt magának. Trini felajánlja Leticiának, hogy örökre eltűnik az életéből, de Leticia azt akarja, hogy maradjon ott és legyen a cselédje élete végéig.

111. Juan felhívja Gerardót, hogy nála van a csecsemő. Ezek után Maríát is bűnösnek tarják. María felkeresi Nachót, hogy segítsen neki megkeresni a gyereket. Gonzalóék mindenhol keresik Maríát. Ötvenezer dollár jutalmat ajánlanak fel annak, aki megtalálja a kicsit, vagy Juant és Maríát. Amikor ezt Pedro meghallja, elhatározza, hogy feladja Juant. Ramiro elkíséri Mirandát az irodába, és amikor egyedül marad, lemásol valamit Gerardo gépéből. Maríáék megtalálják Juant, a férfi rálő a lányra. Ő még elviszi a gyereket Gonzalónak, aztán elájul. Leticia felgyújtja a titkos szobát.

112. María visszaviszi a gyereket a Flores-villába, de mivel időközben nagyon sok vért vesztett, be kell vinni a kórházba. Ramiro titokban lemezre másolja a Gerardo titkárnője gépén található üzleti adatokat. Juan arra kényszeríti Pedrót, hogy vállalja magára a gyerek elrablásának a bűnét. Nachót elengedik a rendőrök. Leticia másnap reggel bemegy a kórházba Maríához, és ott találja Gonzalót.

113. Gonzalo ad vért Maríának, akit megoperálnak, ám úgy tűnik, nem lesz komolyabb baja. Leticia a Gonzalóval kötött házasságának megerősítését szervezi. Ramiro és Lucía bosszúja megkezdődött, leemeltek háromszázötvenezer dollárt a Flores család cégének számlájáról. Gonzalo megtalálja a képet, amin ő van Diegóval és Maríával.

114. Gonzalo egyre több gyanús jelet vesz észre. Rájön, hogy Maríát már régóta ismerte, de még nem tudja, milyen kapcsolatban állt vele. Leticia mindent megtesz, hogy elterelje a figyelmét, ezért minél előbb szeretné megújítani a házassági esküjüket. Gerardo arra gyanakszik, hogy Leticia vette le a pénzt a cég számlájáról.

115. María állapota válságosra fordul. Paula megtudja, hogy Trini Leticia anyja. Alejo kikotyogja Mirandának, hogy Ramiro börtönviselt.

116. María megint rosszul lesz a kórházban, Frutos elmondja Gonzalónak, hogy a lánnyal közös gyereke halva született. Paula megtudja, hogy Leticia nem Delfina gyereke, és kiborul. Veronica beállít Agustinhoz, de később a férfi ezt letagadja, amikor Paula rákérdez. Gerardo mit sem sejtve megkéri Ramirót, hogy ő találja ki a számlájához szükséges új jelszót. María megszökik a kórházból. Mindenki elmegy Ana és Javier esküvőjére, de Gonzalo az utána lévő ünnepségről kimegy sétálni, majd a parton megtalálja Maríát, csókolóznak, María elájul.

117. Nacho visszaviszi Maríát a kórházba, aki hirtelen jobban lesz, ezért másnap haza is engedik. Egy panzióban vesz ki szobát. Leticia névtelen levelet kap. María összeismerkedik a szobatársával, aki öngyilkos akar lenni. Leticia folyton Gonzalo nyomában van. Miranda megtudja, hogy Trini Leticia anyja. Gerardo bejelenti, hogy feleségül akarja venni Trinit.

118. María megmenti Cecilia életét. A lány egy jósnőről beszél neki, akihez María is elmegy. A nő azt állítja, hogy María fia él és a temetőben lévő sír üres. Gonzalónak fejgörcsei vannak. Trini nem akar hozzámenni Gerardóhoz. A házasságot Paula is ellenzi, ezért Agustinhoz szeretne költözni

119. Paula felajánlja Agustinnak, hogy hozzámegy feleségül, de a férfi visszautasítja. María az éjszaka közepén felhívja Gonzalót, aki közli vele, hogy szakítaniuk kell. Leticia újabb névtelen levelet küld magának, hogy gyanúba keverje Maríát. Alejo figyelmezteti Mirandát, hogy Ramirónak gyanús ügyei vannak, de a lány egy szavát sem hiszi. Ramiro megint leemel egy nagyobb összeget Gerardo számlájáról. Gerardo meghívja Trinit vacsorázni.

120. Gonzalo azzal vádolja Paulát, hogy ő küldte a névtelen leveleket. María megkéri Nachót és Juliót, hogy segítsenek neki kiásni a fia sírját. Diego María tudta nélkül dolgozni kezd. Gonzalót kétségek gyötrik Leticia iránt érzett szerelmével kapcsolatban. Gerardo közli a lányaival, hogy elvette Trinit feleségül. Gonzalo elhatározza, hogy elköltözik otthonról.

121. Leticia térden állva könyörög Gonzalónak, hogy ne hagyja el. Cecilia, María új barátnője beáll dolgozni a Flores családhoz. Nacho Juan kérésének eleget téve odaadja a pénzt Maríának, de azt hazudja, hogy ez a megtakarított pénze. Gerardo megtudja, hogy újabb összeg tűnt el a cég számlájáról. Leticia elhatározza, hogy megöleti Maríát. María megtudja, hogy az öccse titokban dolgozik.

122. A Lucía által felbérelt bűnözők megjelennek a Flores villában, és arra kényszerítik Leticiát, hogy adja át nekik a céggel kapcsolatos iratokat. Paula elárulja Gonzalónak, hogy még mindig szerelmes. Alejo felkeresi Gerardót, és mindent elmond neki, amit Ramiróról tud. Gonzalo a három betörő közül kettőt ártalmatlanná tesz, de a harmadik megszökik. María a kölcsönkapott pénzből új lakást keres magának.

123. Megindult a nyomozás a betörő után, aki behatolt Floresék villájába. Gerardo keresteti Arizmendi gyerekeit, aki annak idején miatta lett öngyilkos. Lucía megmutatja Ramirónak azokat a dokumentumokat, amelyek Gerardo bűnösségét bizonyítják, és elmondja neki, hogyan halt meg az apjuk. Agustin el akarja hagyni Paulát. Miranda közli anyjával, hogy ha tovább bántja Agustint, akkor őt nem látja többé. Nacho segít Maríának kiásni a gyermeke sírját, de a koporsó üres. María elmegy Pelaezhez, hogy azonnal mondja el, mi történt a gyerekkel.

124. Leticia elhiteti Gonzalóval, hogy annak idején azért akarta megölni, mert María ellene fordította. Gonzalo ezt alig akarja elhinni, de aztán úgy dönt, hogy a történtek miatt végleg szakít Maríával. Cecilia lebukik Leticia előtt, ezért kirúgják a Flores-házból. Kiderül, hogy egy hacker, és nem a cég egy alkalmazottja utalt át jogtalanul egy nagyobb összeget a vállalat számlájáról.

125. Gonzalo többé látni sem akarja Maríát, mivel elhiszi Leticia hazugságait. Elmegy a rendőrségre, ahol megtudja, hogy a balesete előtt feljelentést akart tenni a fia elrablása ügyében. Leticia le akar számolni Juannal, de Pedro a férfi segítségére siet, így Leticia terve nem sikerül. A nő úgy gondolja, hogy Maríától is meg kell szabadulnia, de Pelaez ebbe nem egyezik bele.

126. Juan elmegy Maríáék lakásába, és a kis Diegónak egy macit nyom a kezébe, amiben elrejtett valamit Maríának. Ám a kisfiú Yaninának adja a macit. Ramiróék újra lopni próbálnak Gerardo számlájáról, de az utolsó percben a fiú megszakítja a műveletet, így Gerardo és szakértője nem tudja felfedezni a kilétüket. Agustin elfogadja Paula házassági ajánlatát. María elmegy Leticiáék házába, és elmondja Gonzalónak, hogy kiásta a gyerekük sírját, de a koporsó üres volt. Gonzalo lemondja az esküvőt.

127. Juan megkéri Gonzalót, hogy adjon át egy levelet Maríának. Leticia majdnem halálra gázolja Juant. Leticia María nevében levelet ír Gonzalónak, és így sikerül elhitetnie a férjével, hogy María halottnak hitt fia Juantól van. Paula közli a lányával, hogy hozzámegy Agustinhoz. A Leticia által felbérelt bűnözők María helyett véletlenül Ceciliát ölik meg.

128. Mivel Cecilia holtteste mellett María iratait találja meg a rendőrség, mindenki azt hiszi, hogy María az áldozat. María megfogadja Sasha tanácsát, és még Gonzalónak sem szól, hogy életben van. Juan elhatározza, hogy megöli Leticiát. Gerardo elárulja Mirandának, hogy szerinte régi üzlettársának, Arizmendinek a leszármazottai akarják tönkretenni a Flores családot.

129. Juan úgy dönt, hogy megbünteti Leticiát, és támogatja Diegót. Dr. Frutos aggódik Gonzalo fejfájásai miatt, és orvosi vizsgálatot javasol. Leticia hozzálát, hogy úrinőt faragjon Triniből. Charly lefüleli Ramirót.

130. Leticia ráveszi Peláezt, hogy hamisítsa meg Gonzalo leleteit. Juan nagy dobásra készül. Lucía maguk mellé állítja Charlyt. Gonzalo újabb nyomozásba kezd.

131. Juan meg akarja ölni Leticiát. Előtte azonban elmegy Diegóhoz, és arra kéri, hogy szerezze vissza a plüssmacit, mert az nagyon fontos titkot rejt. Gonzalo talál egy tanút, aki igazolja, hogy María nem lett öngyilkos, de a férfit megölik. Anáék visszatérnek a nászútról, de hamarosan újra el akarnak utazni. Sasha és María csapdát akar állítani Peláeznek.

132. Leticia ráveszi Gonzalót, hogy vegyék magukhoz Diegót, mivel így akarja előcsalogatni Maríát. Juan megtudja, hogy María nem halt meg. Sasha elmegy a rendőrségre, és felajánlja, hogy segít bizonyítékot gyűjteni Peláez ellen. Paula attól fél, hogy Miranda rájön, hogy már akkor terhes volt, amikor még Gonzalóval járt.

133. Sasha Marzoa felügyelő segítségét kéri, hogy leleplezhesse Peláezt. Diego Gonzalóékhoz költözik. Juan találkozóra hívja Leticiát, hogy megölje, de végül a nő öli meg őt. Gonzalo megtudja Diegótól, hogy valójában ő volt María kisfiának az apja. Marzoa felügyelő felkeresi Ramirót.

134. Végre elérkezett Leticia nagy napja, de nem úgy alakul, ahogy szerette volna. María odamerészkedik az estélyre, és Gonzalo észreveszi. Pedro magára vállalja a bosszút Juanért.

135. Marzoa adócsalásért letartóztatja Gerardót, Juan halála miatt pedig nyomozni kezd a Flores-villában. Gonzalo bizonyítékokat talál arra, hogy María járt az estélyen.

136. Gonzalo meglátja Agustin képeit, és rájön, hogy María még életben van. Marzoa attól tart, hogy Leticia megbolondult. Miranda Ramirótól kér segítséget, hogy kifizethesse nagyapja óvadékát. Sasha Marcela segítségével akarja leleplezni Peláez doktort. Gonzalo súlyos beteg, úgy néz ki, hogy meg kell operálni.

137. Gonzalo gyanúja tovább nő, amikor meglátja Peláez doktort María háza előtt. Leticia Juant véli látni a nappalijukban. Ezt elmondja Peláeznek, aki elhiteti a családdal, hogy Leticia kezd megzavarodni. Paula átkutatja Leticia szobáját, és talál egy fegyvert. Leticia át akarja venni a cég irányítását, de az apja nem egyezik bele.

138. Miranda tudomást szerez Lorenáról, Ramiro előző barátnőjéről. Nacho elárulja Juliónak, hogy María nem halt meg. Miranda megtudja, hogy Ramiro valójában Arizmendi fia. Gonzalo megtudja, hogy María életben van, és elmegy a lakására.

139. Frutos doktor szerint Gonzalo műtétje nem tűr halasztást. Peláez megpróbálja rábeszélni Marcelát, hogy adja örökbe a születendő gyermekét. Ramiro kifizeti Gerardo óvadékát. Miranda elmondja Gerardónak, hogy Ramiro valójában Arizmendi fia.

140. Leticia elhiteti Trinivel, hogy Maríának Juantól volt gyereke. Gerardót kiengedik a börtönből. Sasha elárulja Maríának, hogy érzése szerint Leticia soha életében nem volt még terhes. Lucía meg akarja ölni Gerardót.

141. Gerardót szabadlábra helyezik, ám amikor hazafelé indulnak, Lucía le akarja lőni, mire Ramiro eléugrik, és a golyó őt találja el. Amikor Paula megtudja ezt, ő is a kórházba rohan. Egyszer csak megjelenik a kórházban Ramiro igazi barátnője, Lorena is. Paula Mirandával való beszélgetéséből tudja meg, hogy a lánya terhes. Leticiának egyik este látomásai vannak, Trini vigasztalja meg. Diego elmegy Maríához, és elviszi Gonzalito egyik ruháját. Gonzalo is elmegy Maríához, de azt mondja, hogy Nachónál van. Amikor Leticia a konyhában találja Nachót, gyanakodni kezd.

142. Peláezt letartóztatják. Ezt María és Leticia is végignézi. Leticia meglátja Maríát, de nem teljesen biztos benne, hogy ő az. Lucía le akarja lőni Gerardót, hogy bosszút álljon rajta apja haláláért. Diego visszaköltözik Gonzalóékhoz. Paula és Agustin minél előbb össze akar házasodni. Az esküvő előestéjén azonban Miranda meghallja, ahogy a pár arról beszél, hogy valójában nem Agustin Miranda apja.

143. Leticia lelövi Lucíát, aki meg akarta ölni Gerardót. Leticia ezért börtönben tölti az éjszakát, de reggel kiengedik. Peláezt is szabadon engedik, mivel egy másik orvos mindent magára vállal. María elmondja Gonzalónak, hogy arra gyanakszik, hogy Zalito az ő gyermekük. Peláez meglátja Sashát, amint épp María házából jön ki.

144. Peláez rátalál Maríára, de Sasha időben közbelép. Miranda anyja esküvőjén szétkürtöli, hogy Gonzalo az apja. Gonzalo és María vallomástételre jelentkezik Marzoánál.

145. Gerardo Mirandára és Ramiróra akarja hagyni a vagyonát. María és Gonzalo elmegy a rendőrségre, hogy vallomást tegyenek, közben megérkezik Leticia, és Maríát vádolja Cecilia haláláért. Gonzalo és Leticia veszekednek, és a nő elájul. Agustin ki akarja deríteni, hogy Miranda az ő lánya-e, és elmennek Gonzalóhoz. Miranda nem hajlandó a vizsgálatra, de Gonzalo igyekszik rábeszélni őt.

146. Leticia dühében széttépi Diego játék mackóját, és amikor kiesik belőle Etelvina levele, Trini gyorsan kicsempészi a szobából. Sasha nem találja sehol Marcelát, akinek másnap tanúskodnia kellene a bíróságon. Trini elolvassa a levelet, de nem árulja el Gonzalónak a szörnyű titkot. Leticia kihallgatja Marzoa és Gerardo beszélgetését, így megtudja, hogy le akarják tartóztatni. Gonzalo megtalálja a levelet, és amikor megtudja, hogy mi az igazság, elájul.

147. Gonzalót kórházba viszik, mert sürgősen meg kell műteni. Marzoa le akarja tartóztatni Leticiát, aki közben Gonzalitóval vidékre szökött. Megkezdődik Peláez pere a bíróságon, Marcela azonban nem meri elárulni az igazságot. Miranda elolvassa Etelvina levelét. Gerardo el akarja adni a céget, hogy az így befolyt összeget Mirandának adja. Gonzalo a műtét után kómába esik.

148. Gonzalo kómába esik, és az orvosok már nem tudnak segíteni rajta. A rendőrség Sasha segítségével keresi María kisfiát. Peláez az utolsó, akire Leticia még számíthat. Agustin egy ügyvéd barátjához fordul segítségért.

149. Leticia Peláez segítségével megrendezi a saját halálát. Gonzalo felépül, és az emlékezete is visszatér. Minden rossz szó ellenére Miranda feltétlenül megbízik Ramiróban.

150. Leticia halálos mérget vesz be. A szülei teljesen összetörtek. Trini felajánlja, hogy María odaköltözhet hozzájuk, hogy addig is a fiával lehessen, amíg lezárul az ügy. Miranda megtalálja Ramiro menetjegyét, és azt hiszi, hogy el akarja hagyni. Peláez rátámad Rominára, de Gonzalo átadja őt Marzoának. Sashának rossz előérzete van.

151. Leticia magához tér, a látványtól Pedro ájul el. Gonzalo és María összeházasodik.

152. Kiderül, hogy Agustin Miranda apja. A lány és Ramiro együtt utazik el, hogy új otthont teremtsenek. María és Gonzalo nászútra megy. Sashának rossz előérzete van, ezért figyelmezteti Maríát.